Arcképcsarnokok az osztályteremben


Az APC-Stúdió arcképcsarnok sorozatairól


Úgy látszik, erre is lehet igény és kerelet az ország iskolái részéről: kiadóink egymás után adják ki és teszik megrendelhetővé különféle méretű és kidolgozottságú (minőségű) falitablóikat és más nyomtatott, az osztályteremben elhelyezhető szemléltető anyagaikat.

Ezek egy része - helytelen módon, hiszen nem tekinthető szerencsésnek, hogy egy-egy szaktanár tévedésből megrendelje ezeket az egész tanulócsoportnak - felkerült az Oktatási Minisztérium segédkönyvjegyzékébe is (noha ezek nem könyvek). Sőt, előfordult, hogy az egyik cégtől az öt féle (!) méretben és minőségben előállított tabló öt önálló tételként kerülhetett rá a minden iskolába vagy elektronikusan (CD), vagy kinyomtatva eljutó tankönyvjegyzékre...

Az alábbiakban mégsem a jóváhagyott, vagy más módon hivatalos tankönyvlistára került változatról számolunk be, hanem egy kis vidéki, eredetileg a számítástechnika műveltségterületén alkotó műhely néhány sorozatát mutatjuk be.

A gyulai APC-Stúdió az utóbbi időben olyan "arcképcsarnokot" adott közre, melynek érdeklődési köre nem esik egybe a konkurenciáéval. Így jelent meg akár a Nagy felfedezők arcképcsarnoka, akár a Számítástechnikai arcképcsarnok. Valószínűleg komoly érdeklődésre tarthat számot - bár ezek már nem annyira egyedülállók, tehát más kiadóknak szintén léteznek hasonló próbálkozásaik Magyarországon - a Magyar irodalmi arcképcsarnok és a Világirodalmi arcképcsarnok.

Közös jellemzőik, hogy szívesebben nyújtják a távolabbi múlt hírességeinek arcmásait, mint a közelmúltban elhunytakét. Nem derül ki, de lehet ez szándékos is: hiszen főként - és szó szerint - azokkal szembesülünk ezekben, akikről jobbára még nem készült, nem készülhetett fénykép, jó minőségű fotó. Ezek a képek ugyanis inkább grafika-szerűek. Míg az első kettő összeállítója Schneider Ferenc, addig az utolsóké Révész Margit volt. Az összeállítás elve hasonló, ám stílusuk, válogatásuk jellegzetes eltéréseket mutat.

E sorozatok tartalmukban kicsit "szubjektíveknek" tűnnek. Ezen oktatási segédletnek szánt taneszközök esetében nem látszik, hol volt a terjedelmi megkötés (eltérő mennyiségű kép található egy-egy sorozatban), ugyanakkor nem mutatható ki, miért maradtak ki további jelentős alakjai például az irodalomnak.

Ezeket az ábrákat egyfelől kitűnően föl lehet használni az oktatásban és a szemléltetésben, azonban kissé öncélúnak látszanának, hacsak ki nem teszik ezeket az osztályterem falára. Jól eltalált méretezésüknél fogva ennek semmi akadálya. S mivel nem "fotóminőségű", hanem "grafika-szerű" képekről, portrékról van szó, kicsit távolabbról kifejezetten jó benyomást gyakorolnak a nézelődő, elkalandozó szempárra.

Röviden szólva, az APC-Stúdió "arcképcsarnokai" mind a dekorációhoz, mind pedig a szemléltetéshez, illusztrációként ünnepi műsorokhoz vagy faliújságokhoz, de még a tanításhoz is felhasználhatók - amit pedig tematikusan többet igényelne a szaktanár, azt próbálja meg kipótolni a "konkurencia" ajánlatával. (Csak az utóbbi lépését meg ne bánja, mert nagyon rá lehet fizetni.)

Koppány Béla
általános iskolai tanár