A tankönyvügy minőségelvű rendszer-modelljének vázlata

A magyar tankönyvvilágban az elmúlt évtizedben óriási mennyiségi gyarapodás figyelhető meg, ám ezt nem követte a versengéstől várt, "automatikus" minőségi fejlődés, javulás. A tankönyvminőség (színvonal, használhatóság) emelése hazánkban sokkal lassabban, nehezebben valósítható meg, mintsem a rendkívül gyors "tankönyvpiaci" mennyiségi felfutás. Ez érthető is. A régóta virágzó tankönyvpiaccal rendelkező országokban elegendő idő, anyagi és szellemi tőke jutott a tankönyvek minőségi fejlesztésére, jó megoldások kikísérletezére, a könyvek kipróbálás, beválásvizsgálatok nyomán történő javítására. Ám térségünkben (a volt szocialista országokban), ahol csak nemrég váltotta fel az állami tankönyvellátást a tankönyvpiac, vagyis ahol fiatal és kezdő, tapasztalatlan, forráshiányos és nem is mindig szakavatott kiadók versengenek, eddig csak a bőséges és látványos választék kialakításának múlékony "mámoráig" jutottunk. A következő években ennél nehezebb feladatot: a minőségi fejlődést kell megcéloznunk.

A minőség elv és igény érvényesítése, a "minőségbiztosítás" szükséglete és lehetősége napjainkban az élet és munka minden területén, így az oktatásügyben is jelen van, s természetes igény, hogy a tankönyvügyben is megvalósuljon.

A tankönyvügyben a minőségellenőrzésnek, "minőségbiztosításnak" következő elemei, "lépcsőfokai" alkothatnak olyan rendszert, amely erősíteni, "garantálni" tudja azt, hogy az iskolai könyvek az eddigieknél színvonalasabbak, "minőségibbek" legyenek, több legyen köztük a kiváló, jól használható munka.

1. Alkotói koncepció

2. Kiadói műhelymunka

3. Nyomdaipari minőségbiztosítás

4. Előzetes kipróbálás

5. Megalapozott procedúra alapján tankönyvjóváhagyás

6. Sokrétű információs rendszer

7. Gyors és megbízható terjesztés

8. A szakavatott iskolai tankönyvhasználatra való felkészítés

9. Beválásvizsgálatok és egyéb tankönyvkövetési eljárások

10. Tankönyvelméleti műhelyek, kutatások

11. Tankönyvkritika

12. Felkészülés, felkészítés tankönyvírásra és -bírálatra

A tankönyvügy világszerte, így hazánkban is élő és működő minőségellenőrzési- és fejlesztési, minőségbiztosítási eljárások egyes elemei egységes rendszerré építhetők. Az egyes országokban vagy régiókban más és más a meghatározó, a domináns elem, több lehetőség pedig egyszerűen hiányzik. Jelen tanulmányomban megpróbálom az egyes tankönyvügyi minőségfejlesztési, minőségbiztosítási elemeket, eljárásokat összefüggő, koherens rendszerré szervezni, s az egyes részterületek, eljárások közötti egyensúlyt, együttműködést kialakítani. Tankönyvi minőségelvű rendszer-modellünk nem az ismert és divatossá vált, ipari származású minőségbiztosítási rendszerek adaptálásából jött lére, noha ezek használható elemeit (például az ISO-rendszert a nyomdai minőségbiztosításban) megpróbáltam beépíteni. Más elemeit a külföldi és hazai gyakorlat természetes közegéből vettem át, míg néhány újszerű megoldást az új, korszerű körülmények tettek szükségessé és lehetővé. A tankönyvügy minőségelvű modelljében az alább felsorolásra kerülő tényezők, területek írhatók le.

1. Alkotói koncepció

Tapasztalatok és empirikus kutatások egybehangzóan bizonyítják, hogy minél kiforrottabb, céltudatosabb, minél több részletkérdésre kiterjedően kidolgozott alkotói (szerzői, szerkesztői) elképzelések alapján készül egy tankönyv vagy tankönyvsorozat, tankönyvcsalád, annál biztosabb magas színvonala, majd sikeres használata. (Gondoljunk csak az olyan könyvsorozatokra, amelyeket egyetlen szerző vagy szerzőpáros készített, avagy olyan friss és átütő erejű “tankönyv-szimfóniára”, mint Pécsi Géza Kulcs a muzsikához elnevezésű programja.) A szerzői koncepció elismerése, tudatosítása, kiteljesítése, tudatos fejlesztése a tankönyvi minőségbiztosítás legelső, fontos lépcsőfoka.

Megfigyelhető, hogy a legkiérleltebb alkotói koncepciók készítői rendszerben gondolkodnak, azaz a tankönyvek köré "szatelit" elemeket is terveznek, tankönyvcsaládokat alakítanak ki, s ezek között nem nyomtatott taneszközök (CD-ROM, hangkazetta, számítógépes program stb.) is helyet kaphatnak. Igen gyakran saját készítésű helyi tantervvel, illetve javasolt tanmenetttel is rendelkeznek, programjuk céltudatos megvalósítását pedig pedagógus továbbképzések révén biztosítják.

Sajnos, meglehetősen kevés tankönyvíró rendelkezik valóban megalapozott és kiérlelt koncepcióval, túlságosan sok az "ad hoc", a "botcsinálta" tankönyvszerző, akinek nincs eredeti, kimunkált, tudományos és tapasztalati alapokkal egyaránt rendelkező, koncepcionális, tehát rendszerben (sorozatban, tankönyvcsaládban) építkező elképzelése, terve. Másrészt: ha ilyennel rendelekezik, esetleg éppen a kiadóban gördítenek akadályokat az igényes, vagyis esetleg időigényesebb és több ráfordítást igénylő terv megvalósítása elé. Vagyis nem elenegendő az alkotói koncepció, ezt kiadói műhelymunkának is kell segítenie.

A szerző és koncepciója - minden nehézség ellenére - meghatározó lehet egy-egy kiemelkedően jól sikerült tankönyvcsalád létrehozásában. Erről tanuskodnak a kutatások (például a "tankönyvi tetszésdíj" véleménykutatásainak) eredményei. Mohácsy Károly irodalomkönyveit háromszor is "tetszésdíjra" szavazták meg a középiskolai diákok, függetlenül attól, hogy melyik kiadó közvetítésével jutottak ehhez a koncepciózus sorozathoz.

2. Kiadói műhelymunka

A kiadóban sokat tehetnek a szerzői elképzelések kiteljesítése, pontosítása, realizálása érdekében, feltéve, hogy a kiadói műhelyben értő és megértő szakember-gárdával rendelkeznek. Gyakori, hogy a szerző és kiadói szerkesztő szinte társszerzőként alakítja ki a tankönyv struktúráját, formálja művészien a tankönyvi anyagot. S ha a felelős szerkesztőt még további szakemberek: grafikus, műszaki szerkesztő, marketing-menedzser, korrektor stb. támogatja, kontrollálja és erősíti, akkor minden feltétel adott ahhoz, hogy napról napra alakuljon, tökéletesedik a munka alatt lévő kézirat.

A kiadói műhely szakértelme és közreműködése feltétlenül szükséges minőségbiztosítási lépcsőfok. Csakhogy a legtöbb, hirtelen "támadt", tőke- és tapasztalathiányos magyar tankönyvkiadóban nincsenek (legalábbis elegendő számban és "minőségben") szakértő munkatársak, gyakran a cégvezető tulajdonos minden munkafázist szinte egymaga - vagy családja segítségével - akar vagy kénytelen megoldani. Hibákkal, hiányosságokkal tarkítva ezt ideig-óráig meg is teheti, ám előbb vagy utóbb rá kell döbbennie a sok hibára és hibalehetőségre, az elfáradás veszélyes "kihagyásaira", a versenyképes minőség elmaradására.

Sok kiadó még a "legolcsóbb", de egyik leghasznosabb munkát, a korrektorit sem oldja meg belső, vagy akár külső munkatársakkal, esetleg nem is számol a korrektúraolvasás (javítás) elmaradásának bosszantó következményeivel. Másutt a tartalmi (szakmai) lektorok alkalmazását, bevonását hanyagolják el, noha egy előzetes lektorálással számos hibát ki lehetne küszöbölni – még a könyv megjelenése előtt. Sokan formális, vagyis baráti szívességből jó véleményt adó, illetve gyorsan "átfuttató" lektort (szakmai bírálót) alkalmaznak. Óriási tévedés, hogy a felületes, a kéziratot el sem olvasó, ám kedvező véleményt adó lektor jót tesz! Nagy károkat okozhat akkor, ha a könyv megjelenése után, esetleg a tankönyvi jóváhagyási procedúrán derülnek ki a szakmai tévedések, hibák, hiányosságok - amikor azok már nem javíthatók, legföljebb csak a következő kiadásban.

A legtöbb kiadóban - sok szerző munkahelyén vagy otthonában is - ma már számítógépes szövegelőállítási lehetőséggel élnek. Ezt kihasználni ésszerű megoldás, ám a szakszerű formázást és a "profi korrektúrázást" ilyenkor sem szabad mellőzni vagy elhanyagolni, hiszen a gondos kiadói műhelymunka során sokat javulhat a szövegkép, a szöveg és ábrák illesztése, a kiemelési rendszer következetes alkalmazása stb.

Hangsúlyos kérdés a nyelvi-stilisztikai, illetve vizuális kontroll, segítség, amely ugyancsak sokszor hiányzik. Az "okos kiadók" (de akár maguk a szerzők) nem hagyják kinyomtatni kéziratukat nyelvi-stiláris, illetve helyesírási átfésülés nélkül. Hosszú évek tapasztalatai alapján írom le, hogy a nyelvi-stiláris szempontú átfésülés, pontosítás során egy sor szakmai probléma is fölmerülhet és megoldódhat, hiszen ha egy mondatot, bekezdést "nem ért meg" egy szakember, akkor bizonyos, hogy azt az iskolában a tanárok és a diákok sem értenék meg. A nyelvi homály mögött pedig gyakorta szakmai bizonytalanság, homály vagy pontatlanság rejtőzik.

Sok ábrát tartalmazó kiadvány esetében feltétlenül ajánlható a vizuális (képi) szakértői lektorálás, hogy a szakszerű, jó szöveg értékét és hatásfokát ne rontsa le az ábraanyag pontatlansága, összhangjának hiánya, vagy éppen silánysága.

Természetesen akkor érdemes nyelvi és vizuális kommunikációs lektorokat foglalkoztatni, ha a szerzőnek és kiadónak hajlíthatatlan szándékában áll jó tankönyvet készíteni, a kéziratot vagy korrektúrát valóban javítani, még akkor is, ha ez esetleg nem "olcsó mulatság". (Megjegyzem: az "elfuserált" ábraanyag vagy hibás szövegelőállítás is sokba kerül, s a tankönyv esetleges "bukása" még drágábbá teszi, visszájára fordítja a rossz értelemben vett takarékosságot.

3. Nyomdaipari minőségbiztosítás

Az ipari minőségbiztosítás a nyomdában adekvátan, tehát szó szerint érvényesíthető. A tankönyveket kiadó nyomdák munkálatai esetében találkozik az ipari és az oktatásügyi minőségbiztosítás szükséglete és lehetősége.

A nyomdai munkálatokkal és minőségbiztosítással részletesebben a következő könyvekből tájékozódhatnak az érdeklődők:

1. Gara Miklós (szerk.): A nyomdaipari munkákról. Carella Kiadó, Budapest 1996. (Amit tudni kell c. sorozat).

2. Énekes Ferenc: A kiadványszerkesztés. Tan-Grafix, Budapest, 1997.

E szűk helyen nincs mód arra, hogy a nyomdai minőségbiztosítást akár csak érintőlegesen is ismertessük, csupán néhány mozzanatot idézek annak érzékeltetésére, miről van szó az ipari minőségbiztosítási rendszerekben.

Az ISO minőségbiztosítási rendszert az International Organization for Standardization (Nemzetközi Szabványosítási Szervezet) dolgozta ki, az elnevezést mégsem e szervezet nevéből, hanem a görög "isos" (egyenlő, egyforma) szóból származtatják. Az ISO 9000 olyan előírások rendszere, amelyek megkövetelik az ajánlott és elfogadott szabványok dokumentációját, a minőségbiztosítási eljárások és tanúsítványok alkalmazását. Ajánlatos, hogy a rendszer dokumentációja négy szintű legyen:

A dokumentációban rögzített eljárások és szabványok szerint haladó munka felelősségteljesebb, pontosabb, "selejtmentesebb"és ellenőrizhetőbb lesz, melynek következtében a kikerülő termékek magasabb színvonalúakká, ez által eladhatóbbakká válnak. Néhány tankönyvnyomda (például a Grafika) már bevezette és alkalmazza az ISO-alapú (Európa-komform) minőségbiztosítási rendszert.

4. Előzetes kipróbálás

Egyes országokban és bizonyos időszakokban hazánkban is magától értetődő volt, hogy az iskolákba bevezetendő tankönyveket előzetesen (még kézirat vagy jegyzet formájukban) végigtanítsák, kísérleti osztályok körében kipróbálják. A viharos gyorsasággal bekövetkezett rendszerváltozás és az ugyancsak villámgyors piacosodás azonban nem adott lehetőséget az időigényes előzetes próbákra, hiszen gyorsan és radikálisan fel kellett váltani a szocializmus elévült, elavult tankönyveit.

Napjainkban azonban újra és újra felmerül az előzetes kipróbálás igénye, s e kérdés viharos vitákat robbant ki. Akik különösen szorgalmazzák (például Lovas István akadémikus, Berend Mihály tankönyvíró, főszerkesztő), arra hivatkoznak, hogy miként a gyógyszert sem szabad kipróbálatlanul forgalomba hozni, kipróbálatlan tankönyvek tömeges forgalmazása sem engedhető meg, hiszen így egy ország teljes tanuló ifjúságát tekintjük "kísérleti alanynak". A szűk körben lezajló előzetes (kísérleti) kipróbálás kiszűrné a hibákat, hiányosságokat, így a tanulók nagyobb tömegei már kijavított, jól bevált tankönyveket kaphatnának kézhez.

Az előzetes kipróbálás azonban idő-, munka- és pénzigényes, tehát lassítja és drágítja a tankönyvkiadást - így esetleg mindenki rosszul járhat, ha kötelezővé tennék. A hibák és hiányosságok pedig "menet közben" is kiszűrhetők és javíthatók a kiadói lektorálástól kezdve a jóváhagyási procedúráig - hangzanak az ellenérvek. (Mellesleg: legjobb tankönyvíró pedagógusaink jelenleg is kipróbálják - legalább saját gyakorlatukban - készülő könyveiket, vagy legalább annak egyes fejezeteit.)

Az is igaz, hogy nincs értelme az olyan kipróbálásnak, pontosabban kipróbálási "igazolás" megszerzésének, amely csupán a jóváhagyás elnyerésére, s nem a kézirat vagy a könyv hiányosságainak kiszűrésére és javítására irányul. Ez utóbbihoz viszont a minőségbiztosítási rendszerek precízségével kellene meghatározni az előzetes kipróbálás kritériumait, mozzanatait - és tanúsítványi rendszerét. S csak elfogulatlan, nem "önigazoló" pedagógusokkal volna szabad elvégeztetni a próbát. Ehhez azonban olyan központi forrásra lenne szükség, amely jelenleg nem áll rendelkezésre. Ha a kiadók próbálkoznak honorálni a könyvüket kipróbáló tanárok munkáját, könnyen úgy járhatnak, mint egyik nagy kiadónk: a "korrumpálás" vádjával illethetik őket.

Előzetes kipróbálásra azonban mégis szükség van, ha teljessé kívánjuk tenni a tankönyvügy minőségelvű rendszerét. Ki lehet próbáltatni előzetesen a kéziratot, annak egyes fejezeteit, azután a levonatokat vagy a teljes könyvet is - mint "tanulást, tanítást segítő kiadványt" - még a tankönyvi jóváhagyási procedúra előtt. Az előzetes kipróbálás folyamatába a szerző is bekapcsolódhat, de alapvető követelménynek kell lennie, hogy teljesen elfogulatlan, külső szakemberek, s különböző összetételű iskolai osztályok legyenek a kipróbálók között. Az előzetes kipróbálásban született pozitív értékelés jelentsen előnyt a jóváhagyási folyamatban, az elmarasztaló véleményeket, kritikai megjegyzéseket pedig érdemes megszívlelniük - és a javítás során felhasználniuk - mind a szerzőknek, mind pedig a kiadóknak.

A számítógépes szövegelőállítás világában nem jelenthet megoldhatatlan feladatot a "gépben lévő" szövegek vagy ábrák javítása; ezzel elkerülhető, hogy a már megjelent és "bevezetett" tankönyv iskolai használata során derüljön ki jó néhány fogyatékossága, hibája, hiányossága.

5. Megalapozott procedúra alapján tankönyvjóváhagyás

A tankönyvek minőségellenőrzésének (-biztosításának) egyik legfontosabb láncszeme, a minisztériumi tankönyvjegyzékbe, ezáltal az iskolai használatba kerülés "kapuja" (vagy inkább "küszöbe"), a miniszteri jóváhagyás, amelyet meglehetősen hosszadalmas jóváhagyási eljárás, az úgynevezett "tankönyvjóváhagyási procedúra" előz meg.

Ennek során legalább két (szükség esetén három) független és elfogulatlan külső bíráló készít az Országos Köznevelési Tanács által meghatározott szempontok alapján szakmai bírálatot a könyvről vagy kéziratról. A szakértői bírálatokat referens összegzi és terjeszti egy szakmai grémium (tankönyvtanács) elé. Ezután az illetékes minisztériumi hivatal (tankönyviroda) készíti el és terjeszti elő a jóváhagyó miniszterhez (vagy a nevében intézkedő minisztériumi tisztségviselőnek) a döntéselőkészítő határozattervét. Ha az illetékes miniszter elfogadja és aláírja azt, a könyvből (kéziratból) hivatalosan is tankönyv lesz (lehet), rákerül a minisztériumi hivatalos tankönyvjegyzékre. Ha a miniszter vagy megbízottja elutasítja a jóváhagyási kérelmet, a kiadó egy év múlva adhatja be ismét a kijavított könyvet, kéziratot.

A jóváhagyási procedúra - ahol tankönyvi jóváhagyás csak létezik - mindenütt így, vagy ehhez hasonlóan történik, s így zajlott ez a dualizmus korától a tankönyvkiadás államosításáig hazánkban is. A szocializmus utolsó évtizedeiben az egyetlen állami tankönyvkiadó igazgatója volt a jóváhagyója is annak a tantárgyanként egyetlen tankönyvnek, amely saját kiadójában készült. Nem csoda, hogy egyetlen elutasító döntésről sem tudunk.

Ma is akadnak olyan szakemberek, akik kétségbe vonják, sőt elutasítják a tankönyvi jóváhagyás minőségóvó szerepét, szükségességét. Legtöbbször arra hivatkoznak, hogy számos országban nincs ilyen, a szabad tankönyvpiac kitűnően funkcionál. Valóban sok országban dívik a szabad "tankönyvpiac", s esetleg nincs sem előzetes jóváhagyási procedúra, sem jóváhagyási aktus és tankönyvjegyzék, a pedagógusok szabadon válogathatnak az évszázadok óta kialakult és működő tankönyvkiadók bőséges kínálatából. Meglehet, hogy olyan országokban, ahol évszázadok óta (jól) működő tankönyvpiac funkcionál, tapasztalt és felkészült szerzőkkel és szerkesztőkkel, "profi" kiadókkal, esetleg valóban nincs is szükség jóváhagyásra, ám másféle minőségbiztosító pontokat és eljárásokat (például beválásvizsgálatokat) ilyen helyeken is alkalmaznak. Ezek az eljárások - például Hollandiában - olykor keményebbek, mint a tankönyvjóváhagyási procedúra. Hazánkban azonban, ahol a több, mint negyven esztendeig dívó monopolisztikus, központi tankönyvkiadás váratlanul és hirtelen fordult vissza az egykor jól bevált "szabályozott tankönyvpiaci" gyakorlathoz, teljesen új és gyakorlatlan kiadók és munkatársak is bekapcsolódtak a "tankönyvírás nehéz mesterségének" folyamatába Könnyen elszabadulna az alacsony színvonalú és drága könyvek áradata, ha hiányozna a minisztériumi tankönyvjóváhagyási gyakorlat valamilyen módon mégiscsak szabályozó szerepe.

A tankönyvi jóváhagyási procedúrára és döntésre tehát a "minőségbiztosítás" érdekében szükség van, ám a jelenlegi gyakorlatot - amelyben nagyon sok hiba és hibalehetőség rejlik - szinte minden ízében javítani szükséges. A következőkben csupán néhány olyan fontos mozzanatot sorolok fel, amelyet a jóváhagyási procedúra során feltétlenül szükségesnek tartok:

Mintául szolgálhat a dualizmus korszakának tömör, egyszerű, jól alkalmazható jóváhagyási szabályzata és folyamatos (nem kampány-szerű), következetes gyakorlata. Számos külföldi szabályzatból is sokat tanulhatunk. A legkiforrottabbak a kivételeket is ismerik és felsorolják, hiszen nem lehet, nem szabad azonos módon szabályozni az átlagos és az olyan speciális tankönyveket, mint a gyógypedagógiai, a nemzetiségi vagy a szakképzési tankönyvek egyes csoportjai. Ezek esetében nem lehet szó választékról, nincs tehát szükség az egyetlen elkészült tankönyv költséges és időigényes jóváhagyási procedúrájára sem.

A bírálati szempontsorban világszerte megfigyelhetők bizonyos alapvető követelmények, mint az emberi jogok vagy a nemzeti érdekek tiszteletben tartása, az alkotmányosság, törvényesség, a szerzői jogi szabályok betartása (a tankönyv eredetiség), érvényes tantervre épülés, a tantervi- és vizsgakövetelményeknek való megfelelés, esetleg árlimit, illetve eljárási díj befizetésének kötelezettsége. Ha ezeket nem tartja be a jóváhagyást kérő kiadó vagy szerző, kérelme automatikusan elutasítható.

Kiemelten fontos a szakszerűség, a tudomány eredményeinek ismerete és követése, a szabványok alkalmazása, a tananyag (fogalomrendszer) logikus felépítése, a tanulhatóság és taníthatóság pedagógiai követelménye, az életkori sajátosságokhoz (a gyerekek fejlettségi szintjéhez) való alkalmakodás, valamint a motiválás pszichológiai kívánalmainak érvényesítése, a nyelvi és vizuális kommunikációs megfelelőség (stílus, helyesírás, szöveg és kép összhangja, szakszerű és esztétikus képszerkesztés) stb. Akadnak azután kisebb jelentőségű és változékonyabb vizsgálati szempontok is, mint például a tankönyvsorozatban, tankönyvcsaládban való koncepcionális tervezés, a módszertani koncentráció megvalósítása, bizonyos könyvészeti (strukturális és formai) előírások, ajánlások betartatása. Régebbi szabályzatok előírták az egészségvédelem követelményét is (ti. a tankönyv nem tartalmazhat az egészségre káros anyagokat vagy eljárásokat, így olvashatatlanul apró betűket, veszélyes kísérletek leírását). Nyugati tankönyvvizsgálati, -jóváhagyási szabályzatokban fontosnak tartott szociológiai követelmény a férfiak és nők, a "feketék" és "fehérek" méltányos és reális szerepeltetése, az egyes társadalmi csoportok hasonló bemutatása.

Az is igaz, hogy egyes fejlett országokban már szinte nevetségesen aprólékos szempontrendszereket állítottak össze. Előfordult, hogy a vizsgálati kérdőív több, mint 200 kérdésből állt, másutt a tartalom szempontjából érdektelen, harmadrangú kérdések domináltak. Ezt néhány USA-beli vagy német szerző "töredelmesen" bevallja és helyteleníti is.

A hazai tankönyvjóváhagyási gyakorlat meglehetősen kiforrott és áttekinthető, egyébként - egyes ágazati minisztériumokhoz kötötten - négy tankönyv és taneszköz tanács (bizottság) végzi.

6. Sokrétű információs rendszer

A tankönyvi jóváhagyást nyert könyvek fölkerülnek a minisztérium hivatalos, s minden iskolába eljuttatott Tankönyvjegyzékére. E nyomtatott dokumentum újabban megjelenik CD-ROM formájában, illetve az Interneten is. A pedagógusok tankönyvválasztásában alapvető támpont a hivatalos tankönyvjegyzék, amely csak jóváhagyott tankönyveket és segédkönyveket tartalmazhat.

Ez azonban nem elegendő. Szükség van más információs formákra, elemekre is ahhoz, hogy megbízható, sokrétű, alapos tájékoztatási és tájékozódási rendszer alakuljon ki.

E rendszer körvonalai - a Tankönyvesek Országos Szövetségének kezdeményezésére - már a korábbi években kirajzolódtak. Az információs rendszer kialakulásáról és működéséről több helyen publikáltam terjedelmes tanulmányokat (Karlovitz János: Magyar tankönyvvilág = Educatio, 1994/4. sz. pp. 535-546.; Karlovitz János: Tankönyv- és taneszközellátottság = Szakképzési Szemle, 1999/1. sz. pp. 107-127. vagy ld. Az Országos Köznevelési Tanács évkönyve 1999. - megjelenés alatt). Itt csupán a legfontosabb elemeket sorolom fel vázlatosan, érintőlegesen:

1. Tankönyvjegyzékek (közismereti, szakképzési, nemzetiségi).

2. Segédkönyvek jegyzéke.

3. A tankönyvjegyzékekhez és a segédkönyvek jegyzékéhez kapcsolódó megrendelőtömb (ennek segítségével rendelnek tankönyveket és segédkönyveket az iskolák, ennek alapján követhető figyelemmel a kiadók forgalma is).

4. A Tanulást, tanítást segítő kiadványok jegyzéke (a TANOSZ tartalmi gondozásában).

5. Számítógépes adatbankok (például a Profil, a Szirén tankönyvi adatbázisa).

6. Más nyomtatott anyagok: folyóiratcikkek, közlemények, ismertetések, a kiadók prospektusai, reklámanyagai.

7. Nem nyomtatott információhordozók (CD-ROM-ok, videófilmek stb.).

8. Az információáramoltatás szóbeli formái: ankétok, előadások, továbbképzések (esetleg kiegészítve a könyvek alkalmi bemutatásával, vásárával is).

9. Állandó tankönyvi bemutatóhelyek, ahol a tankönyveket közvetlenül tanulmányozni, esetleg megvásárolni is lehet. Általában a megyei, fővárosi pedagógiai intézetekben, illetve pedagógiai szolgáltató központokban találhatók. Legnagyobb archív és aktuális tankönyvgyűjteménnyel az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Tankönyvtára (Budapest VIII., Győrffy István u. 20-22.) rendelkezik, a legkiterjedtebb szakképzési tankönyvállomány a Nemzeti Szakképzési Intézetben van (Budapest VIII., Berzsenyi Dániel u. 6.).

10. Kiállítások és vásárok (például a szeptemberi budapesti Sulibörze, vagy a két évente szervezett Hungarodidact), elsősorban az újdonságok bemutatására.

11. Tankönyvboltok, ahol a tankönyveket vásárolni és tanulmányozni is lehet. Ilyen például a Könyvtárellátó Kht. Kódex Könyváruháza (Budapest V., Honvéd u. 5.), ahol egész esztendőben kaphatók a közoktatás és a felsőoktatás tankönyvei.

12. Egyéb, új információs csatornák, mint például az Interneten 2000 elejétől megjelenő Taneszközfigyelő c. elektronikus folyóirat.

Az érdekeltek egy ilyen kiterjedt, világviszonylatban is példa értékű információs rendszer segítségével igazodhatnak el, tájékozódhatnak a tankönyvek "rengetegében". Egyúttal azt is megtudhatják, hogy mely munkák nyertek el valamilyen minősítést: minisztériumi tankönyvi jóváhagyást, a szakmai szervezetek által adományozható "kiváló tankönyv" címet, illetve a tanulók által megszavazható "tankönyvi tetszésdíjat" vagy más egyéb, például vásári díjakat. Az információs bázis tehát a minőségelvű rendszer fontos eleme, segíti a pedagógusok biztonságos tankönyvválasztását.

A pedagógusok akkor képesek törvényadta jogukkal élve megfelelő módon tankönyvet választani, ha a választáshoz elegendő és megfelelő információ birtokában vannak. A fent ismertetett hazai információs rendszer - némi javítás, fejlesztés után - megteremti számukra ezt a lehetőséget.

A pedagógusok választásában - legalább is túlnyomó többségükben - döntő, hogy jól használható, minőségileg kifogástalan, tehát megbízható és szép, s lehetőleg olcsó tankönyvet válasszanak ki a maguk és tanítványaik számára. Nem tagadható azonban, hogy a kiadók részéről különféle "csábításoknak" is ki vannak téve, amelyek esetleg félretétetik velük a "minőségelv" alkalmazását (például engedményes ár, több jutalék).

1998-ban Karlovitz János Tibor - egy kutatás keretében - országos kérdőíves felmérést végzett az iskolai vezetők, tankönyvfelelősök körében, ennek adatai, eredményei bíztatóak. Zárótanulmányának egyik legfontosabb tanulsága, hogy a pedagógusok céltudatosan és szakavatottan eligazodni, válogatni, választani képesek a tankönyvpiacon, s ezt döntő többségükben örömmel teszik. A sokrétű tankönyvi információs rendszer segíti őket a tájékozódásban, eligazodásban, a helyes választásban, ám a hazai információs rendszer egyes elemeit javítani szükséges.

Az iskolák pedagógusainak (mint használóknak és "használtatóknak") tankönyvválasztása olyan piaci jellegű szabályozó, amely elősegíti, s a jövőben várhatóan még inkább megvalósíthatja a tankönyvügyben a minőségelv érvényesülését.

7. Gyors és megbízható terjesztés

A kedvező (minőségelvű) választásnak akkor van igazán értelme, ha jó: gyors és hibátlan terjesztés révén realizálódik. A tankönyvügy kedvező alakulását jelzi, hogy hazánkban jelenleg - bizonyos speciális területek kivételével - nincs tankönyvhiány, de az is a piacosodás következménye és értéke, hogy a tankönyvek idejében eljutnak az iskolákba, nincs "tankönyvmizéria", mint a szocializmus évtizedeiben ez gyakorta megesett.

A közoktatásban és a felsőoktatásban a kiadók többnyire maguk intézik a kiadás mellett a marketing tevékenységet és a terjesztést is, de közreműködnek a feladatban olyan "hivatásos" terjesztők is, amelyeket a kiadók és az iskolák megbíznak ezzel a feladattal. A közoktatásban és a felsőoktatási intézményekben a tankönyvellátás, -terjesztés többnyire az intézményekben zajlik. A szakképzésben egységes terjesztési bázis, tehát központi terjesztés teszi lehetővé, hogy a mintegy 2500 féle szakmai tankönyv egy helyen kapható legyen. A központi "elosztókból" (a Nemzeti Szakképzési Intézet, az Agrárszakoktatási Intézet és az Egészségügyi Továbbképző Intézet tankönyvterjesztői révén) az ellátás többnyire kiszállítással, illetve postai úton történik.

A tankönyvterjesztés tehát duális jellegű rendszerként működik, központi és kiadónkénti tankönyvellátás él egymás mellett békésen, hiszen mindkét forma megfelel az adott célnak. A másodlagos tankönyv értékesítés (tankönyv antikváriusi tevékenység, börze) kialakulóban van, de még nem erősödött meg igazán. Az iskolai könyvtári beszerzés és kölcsönzés - külföldön jól bevált - gyakorlata ugyancsak kezdeti, noha bíztató stádiumban van.

A tankönyvellátás általában kampány jellegűen folyik a tanév végén, illetve a következő tanév elején (augusztus utolsó napjaiban). A kiadók 5-30 %-os kereskedelmi árrést biztosítanak a terjesztéshez, az iskolai tankönyvfelelősök rendszerint 4-12 %-os terjesztői jutalékért vesznek részt a folyamatban. A tankönyvterjesztést tehát nem terheli a könyvkereskedelemben tapasztalható mértékű (30-55 %-os) kereskedelmi (forgalmazási) árrés, így elvileg több pénz juthat a fejlesztésre, a minőségi műhelymunkára.

A gyors, szakszerű és "minőségi", gondos terjesztés hozzájárul a tankönyvügy minőségvédő, minőségbiztosító rendszeréhez azáltal, hogy késedelem nélkül, pontosan - tehát valóban a megrendelt könyveket szállítva -, a könyvek rongálódása vagy szennyeződése nélkül, olcsón végzi az iskolai könyvek országos "terítését", terjesztését. Az iskolák elvárásainak megfelelő terjesztésben benne van a gyors és "zokszó nélküli" visszáru, esetleges csere lebonyolítása is (például a hibás, selejtes vagy megrongálódott tankönyvpéldányok kicserélése hibátlanra).

8. A szakavatott iskolai tankönyvhasználatra való felkészítés

A tankönyvek minősége önmagában holt érték, az iskolai gyakorlatban bontakozik ki. Ha az iskolai használat - és az ezzel összefüggő otthoni tanulás - során sikerül kibontakoztatni a tankönyv előnyeit, folytatódik a minőségelvű rendszer kiépítése. Ha ez elmarad, s a tankönyveket nem megfelelően, inadekvátan használják, vagy nem eléggé használják az iskolában, megszakad a folyamat, kárba veszhetnek az eddigi minőségbiztosítási törekvések, folyamatok eredményei.

Több ismert program (például a Zsolnai József nevéhez fűződő NYIK vagy az Értékközvetítő és képességfejlesztő program - ÉKP) alaposan felkészíti a pedagógusok a tankönyvek és munkafüzetek célszerű használatára is - az általános "ráhangolás" keretében, kötelezően előírt tanfolyami felkészítés, továbbképzések formájában.

A legtöbb tankönyv esetében azonban nem történik semmiféle előzetes felkészítés. A pedagógusok kiválasztják, megrendelik a jónak tartott tankönyvet, aztán elkezdik "használni", gyakran anélkül, hogy értenék módszertanának lényegét, újszerűségét, illetve egyetértenének azzal. A kiadók rendszeresen hirdetnek és folytatnak ugyan szerzői könyvismertetéseket, pedagógus továbbképzéseket, de az ezeken való részvétel esetleges és korántsem általános.

Az 1970-es, '80-as évek "munkáltatási" divathullámában jól megfigyelhető volt az inadekvát, a tankönyvek minőségét negligáló használat. A tankönyvcsalád vagy munkatankönyv munkáltató (gondolkodtató, cselekedtető, aktivizáló) metódusát a pedagógusok többsége nem vette át, inkább a megszokott, hagyományos közlő módon tanított a munkáltató tankönyvek mellett is. Vagyis nagy mértékű distancia keletkezett a pedagógus és a tankönyv metódusa, módszertani kultúrája és gyakorlata között. Ez egyaránt rontotta a pedagógus és a tankönyv hatásfokát, színvonalának érvényesülését.

A szakszerű, adekvát, "minőség-kibontakoztató", erősítő iskolai tankönyvhasználat következő sarkalatos pontjára érdemes figyelni egy minőségelvű rendszer kialakításakor:

a) A tankönyv és tanár közötti összhang, azonosulás vagy alkalmazkodás.

b) A tankönyv a pedagógus felkészülésében, tanmenet- és óraterv készítésében.

c) A tankönyv tanórai használatának kiaknázása.

d) Helyes tankönyvhasználat az otthoni munkára, az erre való felkészítés.

e) A tankönyv mint "közös nevező" a számonkérésben, értékelésben.

f) A tantestület egysége, illetve az eltérő módszerek tudatosítása.

g) A szülők bevonása a tankönyv értékeinek kibontakoztatásába.

Csupán a tanórai használat különféle formáinak kibontásáról (hivatkozás a tankönyvre, a tankönyv szövegének értelmezése, feladatainak közös megoldása, házi feladat a könyv alapján stb.) sokat lehetne írni, azonban ettől most el kell tekintenünk.

A tankönyv beillesztését, s szakszerű, adekvát használatát a tanulás-tanítás folyamatába indokoltan tartjuk a tankönyvügy minőségfejlesztő (biztosító) rendszere fontos elemének, láncszemének. Ha ez hiányzik vagy sérül, veszélybe kerülnek más (korábban taglalt) "minőségbiztosított" eredmények.

A szerzők és kiadók nemcsak a tanárok előkészítése érdekében tehetnek sokat (tanári kézikönyvek és módszertani útmutatók kiadásával, továbbképzések szervezésével), hanem a diákok helyes tankönyvhasználatáért is (bevezetők, útmutatások, nonverbális jelek alkalmazása stb.). Az adott tankönyv használatára jól felkészült pedagógusok is sokat segíthetnek abban, hogy a gyerekek is "szakszerűen," adekvátan, hatékonyabban használják tankönyveiket.

9. Beválásvizsgálatok és egyéb tankönyvkövetési eljárások

Több országban nincs ugyan tankönyvi jóváhagyás, ám ennél is szigorúbb tankönyvkövetés, beválásvizsgálat kötelező, segítve a minőségelv érvényesítését.

A tankönyvkövetés voltaképpen az előzetes kipróbálás eljárásának egyféle alternatívája lehet. A frissen megjelent könyvek használhatóságát azonnal letesztelik, folyamatosan mérik, a szükséges korrekciókat gyorsan, még a tömeges gyártás, illetve a tankönyv szélesebb körű terjesztése előtt elvégzik.

Másutt lassabb folyamat a beválás vizsgálata, mérése, amely előzetesen meghatározott és elfogadott szempontok alapján történik. Belgiumban, ahol a tesztelést a pedagógusok végzik az iskolákban, különféle "olcsó és gyors" módszereket ajánlanak számukra. Ilyen például a Blanchard-teszt (l. Scientia Paedagogica Experimentalis, 1986/2. sz.), melynek készítője szerint a vizsgálat akár egy délelőtt folyamán elvégezhető. (Természetesen kétségeink vannak az ilyen "gyorstesztek" elsietett eredményeivel szemben.)

A tankönyvkövetés formái a következők:

1. Célvizsgálatok, amelyek egy bizonyos szempontnak megfelelően világítják át a tankönyvek nagyobb csoportjait (például a tanterv változása után megvizsgálják, hogy mely tankönyveket szükséges kivonni a forgalomból).

2. Kiadói tankönyvkövetés, amely elsősorban a tankönyvek fogadtatását vizsgálja és értékeli.

3. Tanári hatásvizsgálatok.

4. Kísérleti hatásvizsgálatok (kontroll csoportokkal).

5. Tanulói és tanári véleménykutatások.

10. Tankönyvelméleti műhelyek, kutatások

Kifejezetten tankönyvelméleti jellegű kutatásokra is égetően szükség van ahhoz, hogy értékeljük, mérjük - majd fejleszthessük - tankönyveink minőségét és minőségi használatát. Szükséges a külföldi kutatások megismerésére, történeti és nemzetközi összehasonlításokkal élő elemzésekre, egyszempontú és komplex (több szempontú), elmélyedt tankönyvelemzésekre egyaránt. Érthetetlen számunkra, miért nem alakulhattak ki pedagógusképző intézményeinkben tankönyvkutató műhelyek, az 1987-től 1990-ig működőú intézményközi tankönyvelméleti kutató csoportot miért szüntették meg. Tankönyvelméleti alapozás híján a tankönyvfejlesztés- és kiadás vagy a szerzői koncepcióra hagyatkozva folyik, vagy üzleti elképzelsek hálójába kerül. A tankönyvelmélet - mint a minőségbiztosítás nélküözhetetlen láncszeme - napjainkban még mindig hiányzik, a szervezett műhelyeket nem képesek pótolni az egyéni erőfeszítések, munkálatok.

11. Tankönyvkritika

Az elvszerű, elméletileg megalapozott, elfogulatlan, de szigorú tankönyvkritikára olyan szükség van, mint a mezőknek a pezsdítő, éltető esőre. Egyféle előzetes kritika a kiadói, illetve a jóváhagyási procedúrában alkalmazott lektorálás is, "valódi" könyvkritikáról azonban csak a könyv megjelenését követő, nyilvános fórumokon (elsősorban folyóiratokban) megjelenő, elhangzó írás, adás esetében beszélhetünk. Pontosabban erre volna szükség, csakhogy ez jelenleg hazánkban meglehetősen ritka.

Számos karcolat, cikk, tanulmány jelenik meg ugyan a tankönyvekről, tankönyvügyről, ám ezek döntő többsége olyan mellékes vagy kapcsolódó kérdésekről szól, mint a könyvek mennyisége, a tankönyvárak alakulása stb. Kevés az elmélyedt, illetve a "kemény" tankönyvelemzés, -bírálat. S noha számos pedagógiai és nem pedagógiai lap, folyóirat fogad hasábjaira tankönyves témájú írásokat, az elmúlt évtizedben csak egyetlen önálló lap, a Tandem című folyóirat hirdette meg "főtevékenységeként" a tankönyvbírálatot. Sajnálatos, hogy e folyóirat nem volt képes teljesíteni felvállalt feladatát, hiszen alig közölt valódi tankönyvbírálatokat, s néhány, többnyire késve megjelenő szám után rövidebb-hosszabb ideig szünetelt. Jelenleg két újabb folyóirat, a Könyv és Nevelés, valamint a Támpont (a Mentor című magazin melléklete) vállalta föl a rendszeres tankönyvkritikát - remélhetőleg a Tandemnél sikeresebben.

Pedig ha valaminek, akkor a tankönyvkritikának nagy szerepe volt és van (lenne) a tankönyvek minőségellenőrzésében, színvonal-jelzésében, majd nívó- emelésének "kikényszerítésében". A tankönyvírók és kiadók érzékenyen figyelik a sajtóvisszhangot, s igyekeznek megszívlelni a kritikus megjegyzéseket - javítanak a munkáikon. A kedvező kritikai fogadtatás megerősítheti a szerzők, kiadók elképzeléseit, törekvéseit, "szárnyakat adhat" az alkotóknak, a szigorú, de igzságos kritika pedig segít javítani és elkerülni a hibákat, hiányosságokat, vagyis ugyancsak elősegíti a tankönyvek minőségének emelését. A bírálatok mintegy jó "mintákat" is szolgáltatnak, illetve tudatosítják a hibalehetőségeket.

A tankönyvbírálat skálája igen széles, az apró karcolattól, "szösszenettől", a recenzión át az összehasonlító elemekkel élő elemzésig, illetve a szociológiai tartalomelemzésig. Valamennyi műfajnak megvan a maga szerepe és haszna.

12. Felkészülés, felkészítés tankönyvírásra és -bírálatra

A minőségelvű tankönyvügyi rendszer modelljének egyre fontosabbá váló eleme a tankönyvügy szereplőinek felkészítése tanfolyamokon, továbbképzéseken, később kialakítandó felsőfokú (szakirányú) képzésben. Ennek híján - mint láttuk - distancia keletkezhet az alkotók és felhasználók elképzeléseiben és gyakorlatában, a különféle módszertani kultúrájú személyek, s a mást képviselő tankönyvek között.

Azt is említettük, hogy egyes, tankönyvi sorozatot is alkotó programkészítők céltudatosan felkészítették és felkészítik mind tankönyvíróikat, mind pedig a tankönyveket használó pedagógusokat elképzeléseik realizálására, a sikeres (minőségi) munkára.

Tankönyvírók, szerkesztők, grafikusok, műszaki szerkesztők és bírálók továbbképzésére ugyanúgy szükség van, mint a tankönyvhasználó pedagógusok felkészítésére a szakszerű, céltudatos és sokoldalú tankönyvhasználatra.

Jelenleg ez utóbbi valósul meg leginkább, de korántsem megnyugtatóan. Az egyes kiadók vagy programvezetők szerveznek ugyan pedagógus továbbképzéseket, de ezt nyilvánvalóan és egyértelműen saját könyveik, illetve programjuk megvalósításának érdekében, üzleti haszon reményében nem is leplezett propagandával teszik, s nem is várhatjuk el tőlük azt, hogy a különféle tankönyvek minőség-vizsgálatára, mérlegelésére, a szakszerű tankönyvválasztásra is felkészítsék hallgatóságukat.

A kiadványszerkesztés jelenleg szakképzésként folyik. Szerkesztőségi titkárokat egyetlen iskolában, Budapesten, a Katona József Szakközépiskola és Gimnáziumban képeznek. Felelős szerkesztők és marketingesek tanfolyami képzését a lehetőségekhez képest jó színvonalon a fővárosi Gutenberg Szakiskola vállalta fel.

Elérkezett az idő kiadói szakemberek felsőfokú képzésére. Ma már több egyetemen és főiskolán létezik kommunikáció szak. Ehhez, vagy közművelődési - netán könyvtár - szakhoz jól csatlakoztatható lenne könyvkiadói szerkesztői szakirányú képzés.

Komikus és egyúttal szomorú, hogy ahol csak kommunikáció szakot létesítettek, sehol sem jutottak tovább az újságíróképzésnél, s nem gondoltak arra mintegy 2500 magyar könyvkiadóra - köztük mintegy 250 "tankönyvkiadóra" -, amelyek így továbbra is jól képzett szakemberek híján kénytelenek dolgozni, s csupán az elkövetett hibákból, azaz saját kárukon tanulhatnak. A tankönyvkiadók hibáit azonban az iskolák tanulói és pedagógusai is megsínylik, tehát nem lenne luxus akár egy külön "tankönyves" szakirányú képzés, amely enyhíthetne a krónikus tankönyv-szerkesztő hiányon.

A jól képzett szakemberek nyilvánvalóan elősegíthetnék a tankönyvkiadás minőségfejlesztését. A jelenlegi továbbképzések, tanfolyamok ugyancsak fontosak, nélkülözhetetlenek, de napjainkban szükség volna mellettük magasabb szintű (egyetemi, főiskolai) képzésekre is.

Konklúziók

A tankönyvkiadás-, ellátás- és használat bonyolult rendszerében igen sok a hibalehetőség és az elkövetett hiba, a színvonal, a "minőség" nem emelkedett és nem emelkedik a mennyiségi felfutáshoz hasonlóan. Ezért tudatosan el kell gondolkodnunk a minőségfejlesztés, minőségellenőrzés, vagy - divatos szóval élve - a tankönyves minőségbiztosítás lehetőségeiről.

A magyar tankönyvügy - a hagyományosan magas színvonalú magyar könyvkultúra részeként - gazdag és színes világa reményekre jogosít fel, bízhatunk abban, hogy a minden elemében javítandó tankönyvügy javítható, fejleszthető is.

A fentiekben olyan minőségelvű modellt kíséreltünk meg felvázolni, amelynek legtöbb elemei máris megtalálható a tankönyvügyben, de működésük esetleges, egyenetlen vagy összehangolatlan.

Elérkezett az ideje annak, hogy a minőségellenőrzési, minőségfejlesztési lehetőségeket tudatosan erőteljesebben, egymást erősítve használjuk ki, az egyes elemekből összefüggő rendszert építsünk ki.

Olyan modell felvázolását kíséreltük meg, amely egyszerre célozza meg a tankönyvek előállítóit (kiadóit, nyomdáit), terjesztőit és a fogyasztókat (az iskolák pedagógusait, a diákokat).

A fenti "minőségbiztosítási" rendszer területei mintegy láncolatot alkotnak. Ha ez a láncolat valahol megszakad - például rossz a jó kéziratok nyomdai kivitelezése, kedvezőtlen a jó minőségű tankönyvek terjesztése, felhasználása -, egy "fogaskerék" hiánya is jelentős károkat okozhat a tankönyvügy teljes rendszerében.. Jóval nehezebb és lassúbb a fejlesztés, javítás, amely nem rekedhet meg egy-egy területen.

A tankönyvügy minőségelvű modelljének természetes kapcsolatban kell állnia egyrészt a könyvkiadás (nyomdaipar, kereskedelem) ipari jellegű minőségbiztosításával, másrészt az iskolákban folyó adaptált minőségbiztosítási gyakorlattal. Vagyis a javuló, "minőségi" tankönyv és tankönyvhasználat javítja majd az iskolák teljesítményét, az iskolai minőségbiztosítási vizsgálatok pedig bizonyára felszínre hozzák a tankönyvekkel szembeni kritikát, egyúttal az elvárásokat is. Így a két minőségelvű rendszer kölcsönösen segítheti egymást, s bőséges tartalékok is vannak még e rendszerekben.

A tantervi megfelelőségnek, a vizsgakövetelményekhez való igazodásnak nyilvánvaló és természetes, rendszerünk legtöbb elemében érvényesülő alapelvnek, szempontnak kell lennie. Napjainkban, amikor a Nemzeti Alaptanterv és az ahhoz kapcsolódó kerettantervek miatt fokozatos és folyamatos változások zajlanak, különösen fontos hangsúlyoznunk az érvényes tantervi és vizsgáztatási követelményeknek való megfelelőséget.

Közös ügyünk: a tankönyvek minőségének ellenőrzése, javítása, fejlesztése, a fent vázolt rendszer-modell átgondolása és használata feltételezhetően elősegíti a magasabb színvonalú, harmonikusan funkcionáló tankönyvügyi rendszert.

Dr. Karlovitz János
ELTF TFK