Felújításra érdemes


Mészáros István - Fleckensteinné dr. Cservenka Júlia -
Adamikné Jászó Anna - Könyves-Tóth Lilla:
A magyar olvasástanítás története
(Tankönyvkiadó, Budapest, 1990.)


Ez a könyv az ábécéskönyvek, továbbá az olvasástanítás módszereinek történetét mutatja be. Elsősorban tanároknak, tanítóknak íródott hétköznapi nyelven, de éppen közérthetősége miatt bárkinek élvezetes olvasmány lehet. Nélkülözhetetlen segédeszköz a tanítóképzésben, de haszonnal forgathatják és ötleteket meríthetnek belőle a gyakorló tanítók is.

A könyv elsősorban a jól bevált módszereket ismerteti, amelyeket rögtön egy-egy óravázlattal illusztrál is. Nagyon sok olyan megoldást, ötletet sorol fel, amelyeket valaha alkalmaztak az oktatásban. (Ezek közül jónéhányat mind a mai napig használnak.) A hagyományos olvasástanítási módszerek bemutatásával indít, majd pedig fokozatosan halad előre 1777-től, azaz a Ratio Educationis kiadásától kezdve egészen az 1980-as években Magyarországon alkalmazott olvasástanítási módszerekig. Megemlíti például Révai Miklós ábécéfordítását, vagy Ignaz Felbiger olvasástanítási módszerét, de a XX. századi szakma-beliek munkáit sem hagyja ki: ilyenek Quint József és Drozdy Gyula ábécéskönyvei, vagy Újváry Lajos munkássága stb. Ezen kívül áttekinti közelmúltban használatos programokat is: Romankovics, Meixner, Ligeti, Kuti, Zsolnai, Lovász... Megadja besorolásukat, számba veszi jellemzőiket, erényeiket, gyengéiket.

Nézzünk most egy módszert a sok közül! Számomra igen érdekesnek tűnt Luttor Ignác "zsinórírása", amelyet az 1930-as években vezettek be (Luttor-írásként is emlegetik). A zsinórírás álló helyzetű betűtípusrendszer. Éppen ezért árnyékoló hegyes toll helyett egyenletes nyomot hagyó tompa tollat használtak. A kezdő írásgyakorlatot nem erőszakolta vonalrendszerbe. Fokozatai: 1. alapírás (nyomtatott római betűforma); 2. átmeneti írás - az alapírás tempójának növelésével jön létre, amikor a nyomtatott betűket kezdő és befejező vonalakkal látjuk el; 3. folyóírás - azaz az átmeneti írás gyorsításával kezdődik, amikor az összekötő vonalakat nem a levegőben, hanem a tollat a papíron hagyva végezzük el. Az ilyen módon kialakított írás a tanuló egyéni sajátja: mozgáskészsége szerint a legkényelmesebb, mégis jól olvasható.

Ilyen és ehhez hasonló módszerekkel ismerkedhetünk meg a könyv olvasása során. A kötet végén lévő igen bőséges bibliográfia a további kutatást serkenti, ami nagyon jó támpont lehet e munka folytatói számára. Utóbbi annál inkább kívánatos, mert az 1990-es években újabb írás- és olvasástanítási módszerek kerültek többé-kevésbé alapos kidolgozásra, illetve részleges bevezetésre. Érdemes lenne tehát e kötet anyagát kiegészíteni az újabb fejleményekkel, illetve a különböző olvasástanítási módszerek eredményességét vizsgáló empirikus vizsgálatok eredményeivel.

Himmler Tamás
PPKE BTK