Az iskolai tankönyvválasztásról


A pedagógusok tankönyvválasztásának jogi alapja

Magyarországon - mint az európai országok többségében - a pedagógusok jog (és kötelessége)tankönyvet választani. A szabad tankönyvválasztás törvényes alapja a korábban már említett és idézett közoktatási törvény. E szerint:

"A pedagógust munkakörénél fogva megilleti az a jog, hogy

a) a nevelési, illetve pedagógiai program alapján az ismereteket, a tananyagot, a nevelés és tanítás módszereit megválassza,

b) a helyi tanterv alapján, a szakmai munkaközösség véleményének kikérésével megválassza az alkalmazott tankönyveket, tanulmányi segédleteket, taneszközöket."

Az iskola pedagógiai programja meghatározza az egyes évfolyamokon tanított tantárgyakat, a kötelező és választható tanórai foglalkozásokat és azok óraszámait, az előírt tananyagot és követelményeit, valamint az alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elveit A helyi tantervek keretén belül kell meghatározni a tankönyvválasztás elveit. Elveit kell rögzíteni, és nem a konkrét tankönyvcímeket felsorolni, sem pedig azt nem szükséges megjelölni, hogy a valamely módszer szerint választott tankönyv- vagy tankönyvcsalád tartós tankönyv-e vagy sem. Ugyanakkor a későbbiekben az iskolai pedagógiai programban, illetve a helyi tantervben rögzítetteknek megfelelően kell eljárni a tankönyvek és iskolai segédletek kiválasztását illetően.

A Tankönyvrendelet több helyen hivatkozik a közoktatási törvény finanszírozási kérdései között szereplő bekezdésre:

"Az éves költségvetési törvényben kell meghatározni annak a támogatásnak az összegét, amelyet az iskolafenntartó - tanulói létszám alapján számítva - más célra fel nem használható támogatásként kap, a piaci áron forgalomba kerülő tanulói tankönyvek megvásárlásának támogatásához. A támogatás módjáról a nevelőtestület dönt, az iskolaszék az iskolai szülői szervezet (közösség) és az iskolai diákönkormányzat véleményének meghallgatásával."

Amikor a tankönyvjegyzékek megérkeznek az iskolákba, összegyűjtik az évfolyamoknak, az iskola helyi tanterve szerinti és a tanulólétszámnak megfelelően a tankönyvi igényeket. A hatályos minisztériumi Tankönyvrendelet egyértelműen az igazgatót teszi felelőssé a tankönyvrendelés elkészítéséért. Ez azt jelenti, hogy többé egyetlen iskola sem teheti ki sem a szülőket, sem a tanulókat annak, hogy - iskolai tankönyvterjesztés híján - önmaguknak kelljen utánajárniuk a tanuláshoz szükséges nyomtatott taneszközöknek. Az iskolavezetés inden év februárjában az iskolai tankönyv- és segédkönyvrendelést.

Lényeges elem, hogy a tankönyvrendelés végleges elkészítése előtt az iskola igazgatójának be kell szereznie az iskolaszék véleményét. Amennyiben az iskolában nincsen iskolaszék, de működik szülői szervezet - bár ezt a Tankönyvrendelet itt nem említi -, tanácsos kikérni véleményét. Azokat a könyveket, segédkönyveket, amelyek nem szerepelnek a tankönyvjegyzékben az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat egyetértésével lehet csak felvenni.

Különösen ezeknél védi a Tankönyvrendelet a ténylegesen finanszírozó szülőket attól, hogy erejükön felüli kiadásokkal terhelje őket az iskola. Mindezt úgy kell megoldani, hogy ne csorbuljon a pedagógus módszer- és tankönyvválasztási szabadsága, mivel arról magasabb rendű jogszabály, nevezetesen a Közoktatási törvény rendelkezik. Tehát a pedagógus - amennyiben nem talál a jóváhagyott tankönyvi listákon szereplő kiadványok között számára megfelelő tankönyvet - továbbra is választhat tankönyvjegyzéken kívüli kiadványt, de amennyiben azt megveteti a szülőkkel, előtte az előbb leírt módon ki kell vívnia az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat egyetértését. Amennyiben a tanár nem kívánja megvásároltatni az adott kiadványt, illetve azt csupán segítő kiadványként, kiegészítésként, illusztrációként vagy más módon használja fel a tanítás során, úgy természetesen nem szükséges kikérnie a szülők véleményét, egyetértését (a tanári módszerválasztási szabadság alapján).

Nem vehető fel a tankönyvjegyzékbe az a könyv, amelynek beszerzési ára meghaladja a művelődési és közoktatási miniszter által meghatározott összeget (azaz hamarosan megvalósul, intézményesedik az ármaximum minimálbér-százalékokhoz kötött rendszere), illetve amelynek az előző (tan)évihez képest indokolatlanul megnövelik a beszerzési árát.

A beszerzési ár fogalma csupán a jóváhagyott tankönyvek és segédletek iskolai beszerzésére vonatkozik. A rendelet alkotója feltételezte, hogy a kiadók közvetlenül az iskolák számára olcsóbban adják el a tankönyveket, mintha azokat kereskedelmi forgalomban, bolthálózatokon és viszonteladókon keresztül értékesítenék. Az év közben átvett tanulók szülei tehát, amennyiben könyvesbolti forgalomban jutnak hozzá egyik vagy másik tankönyvhöz (persze a részünkről célszerűbb nekik is közvetlenül a kiadók címét, címeit megadnunk, hogy sok fölösleges utánajárás helyett közvetlenül rendelhessék meg a szükséges taneszközöket), esetleg jóval többet fizetnek majd, mint akiknek az iskolában szervezik a tankönyvellátását.

Az egytankönyves világban nem gond az iskolai tankönyvválasztás, hiszen a pedagógusoknak az egyetlen lehetséges könyv alapján kell dolgozniuk. Ott, ahol fejlett tankönyvpiac van, versengő kiadókkal, gazdag skálájú választékkal (esetleg oly sok tankönyvvel, hogy eligazodni is nehéz köztük), a pedagógusok számára támpontokra, megfelelő információra, elbírálási segédletekre van szükségük.

Tankönyvválasztás a történeti és nemzetközi összehasonlítások tükrében

A) Tankönyvválasztás a múltban

A múltbéli (dualizmus-kori) tankönyvválasztást Magyarországon Mészáros István tanulmányaiból ismerhetjük meg és követhetjük nyomon.

A felekezeti iskolák számára saját egyházi tanügyi hatóságuk pontosan előírta a használandó tankönyveket. Mindegyik felekezet kialakított saját iskoláinak legkiválóbb tanáraiból egy szűkebb-tágabb tankönyvíró-szakembergárdát, akik a nagyobb tantervváltozások alkalmával elkészítették az új tankönyvsorozatokat. Például a katolikus tanügyi szervek külön tankönyvkiadót hoztak létre: a Szent István Társulat tankönyvkiadó részlegét; katolikus iskolákban csakis az itt megjelent tankönyvek voltak használhatók. A felekezeti iskolák tanárai számára tehát elvileg nem nyílt lehetőség szabad tankönyvválasztásra. Más volt a helyzet az állami, városi, községi iskolákban a XIX. század második, a XX. század első felében.

Ebben az időben...mind a hivatásos könyvkiadók, mind magánosok adhattak ki tankönyveket...Az elkészült tankönyveket természetesen csak engedéllyel lehetett tankönyvként használni az iskolákban. Az 1871-ben megalakított Országos Közoktatási Tanács - a miniszter hivatalos tanácsadó szerve - egyik fontos feladata volt a tankönyvek véleményezése a miniszter számára.

A tantestületnek minden új tanév megkezdése előtt meg kellett állapodnia a használandó tankönyvekben. Ez a tankönyv-meghatározás - a helyi tanmenet és óraszám meghatározásával együtt - általában az előző tanév májusában történt s négy évre szólt. Mód volt négy éven belül is változtatni a tankönyvet, ennek két feltétele volt. 1. A változtatást alaposan (írásban) meg kellett indokolni. 2. Tanév közben nem történhetett. A tanári testületek szabad tankönyvválasztás a Horthy-korszakban is érvényben maradt. Az 1925-ben kiadott miniszteri rendelet szerint minden év vége előtt tankönyvjavasló értekezletet kellett tartani az iskolákban ahol a hivatalos (minisztériumi) tankönyvjegyzék alapján megállapítják a következő iskolai évben használandó tankönyveket. Ezek jegyzékét a tankerületi főigazgató, illetve a tanfelügyelő hagyta jóvá. "A komoly ok nélkül való tankönyvváltoztatás szociális szempontból kerülendő" - olvasható a minisztériumi rendeletben. A tankönyvváltoztatást tovább szabályozta-szigorította egy 1932-ben kiadott miniszteri rendelet. Eszerint - néhány kivételtől eltekintve - rendes körülmények között öt éven át nem szabad tankönyvet változtatni. A tankönyvválasztékban - választható tankönyvek között- hivatásos kiadók és saját kiadású könyvek egyaránt szép számban találhatók mind a dualizmus időszakában, mind pedig a két világháború közti időszakban.

A második világháború után - a tankönyvek átvizsgálását és alapos megrostálását követően- alaposan megcsappant a választható tankönyvek száma, majd az 1949-es "fordulat", az állami tankönyvkiadó létrehozását követően megszűnt a tankönyvválaszték, ezt az "egy tankönyves" tankönyvellátás váltotta fel. Legföljebb a tagozatos, a nemzetiségi és a kisegítő iskolák használhattak kivételesen néhány speciális tankönyvféleséget (számukra ez volt az egyetlen iskolai könyv, vagyis itt sem használhattak eltérőt, itt sem volt választék).

B) Tankönyvválasztás külföldön

Egyes külföldi országokban nem annyira a jogi szabályozást tekintik fontosnak, hanem a pedagógusok felkészítését a helyes (számukra kedvező) választásra, felkészítését arra, hogy meg tudják ítélni a felkínált könyvek értékét.

B. E. Blanchard belga pedagógus érdekes tesztet dolgozott ki és ajánlott pedagógustársainak - egy belga folyóirat hasábjain így ajánlja eljárását:

"A Blanchard Teszt a Tankönyvek Kiválasztására olyan eszköz, amely lehetővé teszi a szelektálásra előterjesztett tankönyvekre vonatkozóan egy pontossági koefficiens (a tankönyv pontokban kifejezett értéke) meghatározását. Ez megfelelő logikai és 'kiszámítható' alapot szolgáltat a tankönyvek összehasonlításához, szelektálásához, választásához. A pedagógus 20 perc, vagy ennél is rövidebb idő alatt megválaszolhatja a tesztlapot... A számokkal való értékadás (5,3,1,0) leegyszerűsíti az értékelés (elbírálás) technikáját... Ez a technika lehetővé teszi az eredmények logikus értelmezését. Az eredmények összegyűjtésében 320 amerikai középiskolai tanár vett részt."

Tankönyvválasztás az iskolákban - egy kutatás eredményeiből

1998 tavaszán a Tankönyvválasztás az iskolákban című, az MTA-MKM közös pályázatán támogatott kutatás keretében egy íves (16 oldalas), 80 egységbe csoportosított kérdőívet küldtünk minden magyar iskolába. A beérkezett 1645 válasz (az akkoriban figyelembe vett 6019 "összintézmény" esetén) az összes iskolára vetítve 27,33%-os válaszadást jelent, tehát messze meghaladja azt a mértéket, amely alapján országos reprezentatív mintával lehetne számolni. (2000-ben 4700 körüli iskoláról van tudomásunk; sajnos, az intézmények pontos számáról a legilletékesebb helyen is csak "hozzávetőleges" adatokat kapunk. "Ingadozik" a tagintézmények besorolása, továbbá a többfunkciós vagy több tagozatot működtető iskolák megítélése. És akkor még nem szóltunk a magániskolákról, továbbá a vállalkozási keretekben működtetett különféle képzésekről stb. Mindezek besorolása vagy figyelmen kívül hagyása jelentősen módosíthatja a hazai általános és szakmai képző helyek mennyiségének meghatározását.)

A tankönyvfelelősök kifejezetten szívesen töltötték ki ezeket a lapokat, fontosnak tartották véleményük kikérdezését a tankönyvválasztás problémaköréről. Erre lehet következtetni a visszaküldött kérdőívek magas aránya mellett abból is, hogy visszaküldött kérdőíveket számos kísérő- és köszönőlevél, jókívánság, megjegyzés kísérte. A kérdőívben körülbelül felerészben találunk zárt, illetve nyílt kérdéseket. Minden egyes zárt kérdés is tartalmazott "egyéb válasz" lehetőséget, ebből aztán sok új információ keletkezett.

A tankönyvbeszerzés legfőbb jellemzői: csaknem minden esetben az iskolában szervezik a tankönyvfelelős szaktanár vagy könyvtáros (68 %), adminisztratív dolgozó (22%), igazgató vagy igazgatóhelyettes (5%), illetve más vagy értelmezhetetlen közreműködő (5%).Meglepő, hogy valamilyen formában külső kereskedelmi cégek csupán mintegy 12%-ban veszik ki részüket a tankönyvterjesztésből.

A)Tankönyvjegyzékek érkeztetése, hozzáférhetősége

Az általános iskolák többségében a minisztériumi Tankönyvjegyzékeket az a pedagógusok többsége várja és használja, ennek alapján választ nyomtatott taneszközt.

Amikor a tankönyvjegyzékek megérkeznek az iskolákba, a pedagógusok zöme érdeklődéssel kezdi forgatni azokat. Kíváncsiak arra, milyen tankönyvjegyzékekhez. A kutatás azt tanúsítja, hogy az általános iskolák 93,8%-ában elvileg bármely kolléga hozzáférhet a tankönyvjegyzékekhez. Ez igen figyelemre méltó tény, hiszen azt mutatja, hogy a tankönyvjegyzékek kérdése igen érzékenyen érinti az iskolák pedagógusait.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a szülőknek és az iskolaszéknek milyen kevés "joga" van ezekbe belepillantani: 11,4, illetve 11,8%. A tanulóknak a válaszoló iskolák (tankönyvfelelősök) szerint az általános iskoláknak csak 2,8%-ában van elvi lehetőségük arra, hogy hozzáférjenek ezekhez a dokumentumokhoz. Mindez azt jelenti, hogy a tankönyvválasztás terén valószínűleg nem érvényesülnek kellő mértékben a szülői-, illetve a diákjogok. Előbbi annál inkább visszatetsző, mivel végeredményben - a legtöbb esetben - a szülő finanszírozza az iskolai tankönyvválasztás anyagi terhét.

1. sz. ábra. Kik "férnek hozzá" a Tankönyvjegyzékekhez az általános iskolákban?

A kutatás kérdései arra is választ kerestek és kaptak, hogy az általános iskolai tanítók és tanárok mennyiben élnek ezzel az elvi jegyzék-tanulmányozási jogukkal, szabadságukkal. A tantestületek legalább 80%-a a válaszok 83,4%-ában (a "többen a tantestület egészénél" lehetőséggel együtt) tanulmányozza az iskolába érkező tankönyvjegyzékeket! További 11,8% esetében a tantestület fele-háromnegyede forgatja azt, s mindössze csak egy százalék (egészen pontosan a jelen esetben 1,2%) körüli általános iskolában mutatkozik a tantestület felénél kisebb érdeklődés a jegyzékek iránt... (A "nem tudja", "nem válaszolt, értékelhetetlen" válaszok aránya 3,6% volt.

Hiába van lehetőség a tankönyvjegyzékek tanulmányozására (a legtöbb esetben a tantestület bármely tagja hozzáférhet ezekhez) ha az iskolákba érkező jegyzékek és a tankönyvrendelési határidő között nem áll elegendő idő rendelkezésre. Nyilvánvalóvá vált, hogy az elégedetlenség mértéke a tankönyvválasztáshoz rendelkezésre álló időszak hosszúságát illetőn 66,6%-os, azaz a pedagógusok többnyire kevésnek tartják a tankönyvválasztáshoz rendelkezésükre álló időt. Kérdés, hogy az iskolák tankönyvfelelősei szerint mennyi lenne az "ideális" időmennyiség a szakszerű tankönyvválasztást illetően. Itt az összes válasz 81,4% volt az összes iskolához képest, s még ezek között is kiemelkedően magas az értékelhetetlen válaszok aránya (valamivel több, mint 12,5% az e kérdésre válaszolókhoz képest). A válaszadók 14,8%-ánál fordult elő, hogy a válaszoló bár elegendőnek tartotta a tankönyvrendeléshez rendelkezésre álló időt, erre a nyílt típusú kérdésre mégis megjelölt szerinte "ideális" mértékű idővallumot.

B)Tájékozódás, informálódás a tankönyvpiacon

Az általános iskolai pedagógusok a jóváhagyott tankönyvek jegyzékein kívül a legnagyobb mértékben a továbbképzéseken elhangzottakat (86,8%) részesítik a leginkább előnyben. Ezt követi egy írott forrás, a hivatalos tankönyvjegyzékekkel együtt érkező Tanulást, tanítást segítő kiadványok jegyzéke (80%), amelyet a Tankönyvesek Országos Szövetségénél állítanak össze. Ezektől jóval elmarad, de így is jelentős informálódási forrás a kollegáktól történő tájékozódás (54,8%). A vártnál gyengébb a folyóiratok igénybe vétele (45,6%). "Vezet" A Tanító és a Köznevelés, jelentősebb szerepet játszik még két kiadói tájékoztató: az Üzenő (Műszaki Kiadó) és a Tankönyvjelző (Nemzeti Tankönyvkiadó), valamint egy független kritikai folyóirat, az azóta szünetelni látszó Tandem, mellettük néhány szakmódszertani folyóirat említettek még a pedagógusok, mint tankönyvekről való tájékozódásuk forrását.

A munkaközösség-vezetők tanácsa 45,4%-ban játszik szerepet. Meglepő a pedagógiai szaktanácsadás viszonylag szerényebb mértékű, 31%-os befolyása, akárcsak a feltehetően nagyobb kitekintéssel rendelkező tankönyvfelelős mindössze 25%-os említettsége.

Hogy az igazgatók ajánlását csak 16,4%-ban említették, az jelentheti azt, hogy nincs "parancsuralmi" rendszer, kötelezőnek veendő ajánlás az általános iskolákban (tehát az igazgató nem szól bele a tartalmi munkába, tiszteletben tartja beosztott kollégái módszerválasztási szabadságát), de azt is, hogy az igazgatók sok elfoglaltságuk mellett már nem érzik kötelezettségüknek az ellenőrzést az intézményükben használt (nyomtatott) taneszközök felett.

A legkevesebben az Internetet, mint tájékozódási forrást jelölték meg (három százalék). Ez jelentheti az általános iskolák nagy részéből még hiányzó internet-kapcsolatot, a tanárok felkészületlenségét az új információhordozó fogadására, de utalhat ezzel párhuzamosan az elektronikus információk felhasználásának pedagógiai megalapozatlanságára, a rendszer körüli bizonytalanságokra, a világhálón található anyagok minőségére és elérhetőségére is.

2. sz. ábra. Milyen információs eszközöket vesznek igénybe igénybe az iskolákban? (n=500)

A rögzített (írásbeli, nyomtatott) tájékozódási források közül messze kiemelkedik a már említett, a jóváhagyott tankönyvjegyzékek mellett 1993-tól az MKM által megrendelt és az iskolákhoz a rendelőlapokkal együtt eljuttatott Tanulást, tanítást segítő kiadványok jegyzéke. Mivel ezt sokoldalúsága, informatív ereje, továbbá a visszajelzések használhatóságát illetően indokolttá tették, kérdőívünkben több pontot is beiktattunk vizsgálatára, az iskolák véleményének kikérdezésére.

Úgy tűnik, hogy a kérdés pontosított feltevésének a válaszolók között jól kimutatható következményei lehetnek. Ugyanis míg az első említéskor a A Tanulást, tanítást segítő kiadványok jegyzékéből az iskolák 95,4%-ában valamilyen szinten tájékozódnak (és rendelnek) ebből - az eredményeinkből úgy látszik, fontos információs segédeszközből. Tehát a valamilyen szintű felhasználás mértéke az általános iskolák között majdnem teljesnek mondható.Megdöbbentő, hogy az általános iskolák 21,6%-ából érkezett olyan válasz, hogy bizony tankönyveket (!), illetve párhuzamos tankönyveket és segédleteket (10,2%) is ebből rendelnek, mivel ez azt jelentheti, hogy vagy a jóváhagyott, hivatalosan elfogadott taneszközök között nincsenek meg bizonyos műveltségterületekhez a tankönyvek, vagy a tanítók és a tanárok elégedetlenek a hivatalos jegyzékekben szereplőkkel, vagy jobb minőségűeknek tartanak egyes, a tankönyvpiacon kapható, ám minősítésre nem bocsátott kiadványokat. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy míg a gyerekek a hivatalos jegyzék szerint választott tankönyvből tanulnak, addig a pedagógus megrendeli (megvásároltatja) a párhuzamos megjelenő egyéb műveket is.

Szaktanácsadás. A tájékozódás, az informálódás nagy mértékben szóban, interperszonális kapcsolatokon keresztül történik. Kérdőívünkben érdeklődtünk afelől is, hogy az egyes pedagógusoknak ki(k) ad(nak) szaktanácsot. A kutatási hipotézisekben a választási lehetőségek elejére tett pedagógiai intézetekbeli szaktanácsadók - meglepetésre - nem játszanak a tanácsadásban elsöprő mértékű szerepet: mindössze 32,4%-ban veszik őket igénybe az iskolák, tantestületek képviselőjeként válaszoló tankönyvfelelősök szerint. Ugyanakkor kiderült vizsgálatunkból egy másik különös fejlemény is. Kiemelkedő szerep jut ugyanis a kiadók munkatársainak (56,4%-os említési arány). Ez azt jelzi, hogy a kiadók munkatársainak lényegesen nagyobb szerep jut a tankönyvválasztás tanácsokkal történő befolyásolásának, mint az elvileg erre is kiképzett szakembereknek!

Az ajánlásban a legnagyobb tisztelet a munkaközösség-vezetőket övezi: a kérdőívek 56,4%-ában említik őket. Az igazgatóknak tanácsadókként történő feltüntetése a vizsgálatunkba eső általános iskolák 21,8%-ában volt jellemző. Ebben a relatíve magas arányban mindenféleképpen szerepet játszanak a falusi, néhány tanerős kisiskolák. Kisebb a szerepük a pedagógiai (listás) szakértőknek (15,2%), amely jelezheti a "szakértőség" el nem fogadottságát éppúgy, mint például a "tankönyvhöz, tankönyvválasztáshoz értő", esetleg más iskolában tanító kolléga elismerését. Az osztályfőnököknek mint olyannak a válaszolók 8,2%-a jelölte meg tankönyvválasztási tanácsadóként.

Kifogásolható a szülők és az iskolaszék együttesen sem meghatározó ereje (a kettő említése együtt sem éri el a két százalékot), bár itt meg kell jegyeznünk, hogy a tankönyvvilág ismerete elsősorban szakmai kérdés, illetve a módszertani szabadságával élő pedagógus a kompetens és felelős személy a konkrét taneszközök megválasztásában. Ugyanakkor a már hivatkozott Tankönyvrendelet végrehajtása során bizonyos tankönyvi választások esetén kötelezően ki kell majd kérni a szülők és az iskolaszék véleményét.

Az írásbeli és a szóbeli tájékozódási lehetőségek mellett 1992/93 óta létezik egy ún. tárgyi informálódási forma is, ez pedig azok az állandó tankönyvi bemutatóhelyek, amelyek - elsősorban a megyei pedagógiai intézetek és a fővárosi kerületi pedagógiai szolgáltató központok jóvoltából - kézbe vehetően prezentálni hivatottak a tankönyveket és az iskolai segédeszközöket. Mivel ezek kialakítása nagy szakértelmet és jelentős anyagi áldozatot kíván fenntartóiktól, kiemelkedő fontosságúnak tartjuk megvizsgálni ezekkel kapcsolatosan a pedagógusok véleményét, attitűdjét. A válaszolók 92,4%-a tudja, hol van a legközelebb található tankönyvi bemutatóhely. Ez implicite azt is jelenti, hogy valószínűsíthetően tisztában vannak rendeltetésével. A válaszolóknak valamivel több, mint negyven százaléka (40,8%-a) szerint a területi tankönyvi bemutatóhelyek csak félig-meddig, valamicskét nyújtanak segítséget a tankönyvek kiválasztásában, ugyanakkor az ebben sokat segít lehetőséget csak éppen egyharmadnyian (33,6%-ban) jelölték meg. Az összes többi válasz közül a kevésbé pozitívak alkotnak többséget: semennyire (5,6%), kezdetben segített (8,6%). Úgy tűnik, az iskolák többsége nemigen veszi igénybe úgy a pedagógiai szolgáltató intézmények tankönyvbemutató szolgáltatásait, mint ahogy azt a Közoktatási törvény alapján az utóbbiak számára előírt feladatkörből ennek fontosságára következtethetnénk. A tantestület, nevelőtestület valamilyen fokon és módon, de mindenféleképpen "akció-szerűen" a válaszoló iskolák 17,2%-ában látogat meg valamely állandó tankönyvbemutatót.

C) Néhány érdekes mutató (ismertség, kedveltség) "eredői"

A kutatás szerint a legnagyobb ismertségnek a válaszadók körében 1998-ban a Nemzeti Tankönyvkiadó örvendett 97,34%-os mértékben. Hét kiadó 75%-osnál nagyobb, majd újabb hét kiadó 50%-osnál nagyobb ismertséggel rendelkezett.

Az iskolákban legismertebb kiadók Magyarországon 1998-ban tehát a következők voltak: Nemzeti Tankönyvkiadó, Apáczai Kiadó, Calibra Kiadó, Cartographia, Korona Kiadó, Mozaik Oktatási Stúdió, Műszaki Könyvkiadó.

Az ismertségen kívül lényeges mutató lehet a kiadók kedveltsége is. A válaszadó általános iskolák 82%-ának volt "különösen kedvelt" kiadója, kiadói kapcsolata. Az általános iskolákból érkező válaszokban 27 különösen kedvelt kiadónév szerepel.

Joggal merülhet föl a kérdés: vajon mit tesznek a kiadók saját befolyásuk, ismertségük, kedveltségük növelése érdekében? Mit érzékelnek az iskolák a különböző kiadói vállalkozások marketing-munkájából? Milyen kapcsolat van a kiadók és az iskolák között? Feltártuk a kiadó-iskola kapcsolat egyszerű lehetőségeit, módjait. Ezekhez többnyire nem kell tulajdonképpen még akár személyes kapcsolatfölvétel sem (bár hatékonyság szempontjából tanácsos lehet).

Figyelemre méltó, hogy az iskolákból beérkezett válaszokban 8,4%-kal többen említették meg az ingyenes bemutatópéldányokat, mint a sokkal olcsóbb szórólapokat. Ennek többféle oka lehet (a postával érkező nyomtatványokat eleve kidobják, iskolán belül nem továbbítják, a szórólapokra nem figyelnek föl, esetleg eleve nem is nagyon érkeznek vagy kevés érkezik stb.), ennek felderítésére nem vállalkozhatunk. A bemutatópéldányok említettségének 93,2%-os aránya örvendetes módon rendkívül magas. Nyilvánvalóan, itt sem kell arra gondolni, hogy minden kiadó minden kiadványát minden egyes iskolának elküldené (hiszen ez igen költséges volna - és a végén úgyis csak egyetlen tankönyvet választanak a párhuzamosak közül), hanem számos kiadónak van bizonyos iskolákhoz útja, kapcsolata, illetve ugyanez fordítva is elmondható: az eredményekből úgy tűnik, számos iskola igen jó kapcsolatot épített ki némely kiadókkal...

Az, hogy egy-egy kiadó az iskolába viszi el a könyveit - különösen, ha nem csupán egy-egy példányos tankönyvbemutatót, hanem vásárlással egybekötött alkalmat rendeznek -, (meg)szervezettséget, többlépcsős, személyes kontaktust, kétoldalú erőfeszítéseket és fáradozásokat előföltételez. Az előzetes munkálkodáson kívül fontosak még a bemutatópéldányok elhelyezésére szánt tér, hely megszervezése, a kiszolgálás, a szervezett közönség összetétele, minősége, tömege, érdeklődése, kíváncsisága, szakmai kompetenciája, vásárlóereje. A potenciális közönség meghatározásánál el kell dönteni, hogy tájékoztatják-e erről és milyen módon, mértékben a belső és a külső környezetet, azaz mintegy belülről kifelé haladva a tanulókat, szülőket, ha van, az iskolaszéket, a környező iskolák pedagógusait, illetőleg a külső potenciális érdeklődőket. Lényeges szempont, hogy külső érdeklődők megjelenhetnek-e a tankönyvbemutató rendezvényen. Az iskola és a kiadó együttműködésének szakmai megalapozottsága szükséges ahhoz, hogy egy-egy cég részéről a "kiszállás" ne csupán fölösleges idő- és pénzpocsékolás legyen. Az iskola részéről is föl kell mérni, mire van szükség: ingyenes bemutatópéldányok puszta "megkaparintására" (ehhez nem kell feltétlenül tankönyvbemutatót szervezni, elég bemutatópéldányokat kérni), helyszínre érkező vásárlási lehetőségre (amelyet érdemes nem sokkal a fizetésnap utánra tenni), vagy olyan szakmai bemutatóra, ahol adott tankönyv írója, esetleg szerkesztője elmondja a mű megírásának célját, használatának mikéntjét, megjelöli módszertani segédeszközeit... Szempont lehet, hogy az iskola a kiadókkal folyó kapcsolatait egyfajta vállalkozásként, vagy kölcsönös szolgáltatásként fogja-e fel. Nevezetesen: kér-e például helypénzt, mennyi hátrahagyandó bemutatópéldányt követel meg stb. El kell dönteni azt is, hogy egy-egy tankönyvkiadó vállalkozással milyen távra tervez az iskola: egyszeri alkalomra? Folyamatos kapcsolattartásra? Nem mindegy az sem, hogy milyen kötelezettségek vállalásával járhat együtt egy-egy kiadói látogatás; például, hogy a felek ragaszkodnak-e együttműködési megállapodások aláírásához.

Ami mindenféleképpen figyelemre méltó: az iskoláknak nagyjából négyötödében volt már tankönyvbemutató. Meglepő, hogy a fővárosi általános iskolák 22,89%-ából nyilatkoztak úgy, hogy még sohasem volt ott tankönyvbemutató. Úgy tűnik, hogy a vidéki kétszáz tanulónál többet befogadó iskolákban sokkal aktívabbak a tankönyvkiadók fogadásában, a bemutató megszervezésében, hiszen ott tíz százalék alatt marad, azaz mindössze 8,83%-os azon intézmények aránya, amelyekben "emberemlékezet óta" nem volt tankönyvbemutató.

Érdekes még, hogy egyáltalán nem jellemző, hogy egy-egy (tan)évben több tankönyvbemutató is legyen egy-egy iskolában, amit azért sajnálhatunk, mert ezen rendezvények korlátozottsága miatt szűk keresztmetszetű lehet a különböző termékek közötti áttekinthetőség szakmai szempontja. Egy esztendőn belüli több tankönyvbemutatót említett a fővárosi általános iskolák 8,43, a vidéki nagyobb iskolák 17,03%-a, a vidéki kisebb iskolák 11,00%-a.

A tankönyvbemutatót látogató közönség csupán a válaszolók alig több, mint a fele szerint áll az általános iskolák esetében a tantestület egészéből. Ennél csak a tanulók és a tankönyveket általában finanszírozó szülők, illetve a külső érdeklődők befogadása, részvételi arányának alacsonysága a megdöbbentőbb: az általános iskolákban rendezett tankönyvbemutatókra az intézményeknek csak 3,2%-ában engedik be a tankönyvhasználó tanulókat, s mindössze 4,4%-ában vehetik kezükbe esetleg más kiadók műveit is a szülők... A külső érdeklődők - többnyire más iskolák pedagógusai - hozzáférésére csak az általános iskolák mintegy 2,4%-a adott módot.

A vizsgált általános iskolák 22,8%-ából jelezték, igazolták vissza azt, hogy a jelen tanulmány alapján képező vizsgálatot megelőző hetekben, hónapokban - de már ebben az 1998. esztendőben - volt náluk vásárlással egybekötött tankönyvbemutató. További 20,4%-nyi esetben lehetett arra a következtetésre jutni, hogy az elmúlt év (1997) második felében volt (utoljára) ilyen speciális jellegű tankönyvbemutató, amely együttvéve azt jelenti, hogy az iskolák több, mint 40%-ában volt a jelenleg folyó 1997/98. tanévben vásárlási lehetőséggel egybekötött tankönyvbemutat. A kezdeményezők elsősorban és főképpen a kiadói és a terjesztői vállalkozások képviselői, az iskolai "személyzet" oldaláról a legaktívabbaknak - jóval elmaradva az előbbi két csoporttól - az igazgatók látszanak. Tőlük is elmaradva a tankönyvfelelősök következnek, a többi említés sem mennyiségében, sem arányában nem jelentős.

D) Szociális kérdések

Az 1990-es években kétségtelenül árrobbanás következett be a tankönyvek fogyasztói árában. Ez valójában a tankönyvpiac kialakulásával párhuzamosan megvalósuló költségviselés átrendeződése volt; jelenleg nem az állam viseli a tankönyvkiadás terheinek zömét, hanem a fogyasztók (pontosabban fogalmazva: a fogyasztó tanulók helyett szüleik vagy az önkormányzat) fizetik meg azt. A tanulók tankönyvár-támogatása szociális kérdés, hiszen jelenleg főként ez "kompenzálja" az előbb említett nagymértékű tankönyvár emelkedést.

A szülők gyakran sokallják az év eleji kiadásokat, viszont ez nem csupán a nyomtatott taneszközök relatíve talán nem is olyan magas összege miatt következik be, hanem azért, mert az igen drága iskolatáska, íróeszközök, füzetek, iskolaköpeny, tornafelszerelés, tisztasági csomag stb. mellett jelenik meg. Tehát a beiskolázási összköltségen belül csak egy bizonyos hányadot (esetenként töredéket) tesz ki a tankönyvekre fordított összeg. Ezért is indokolt a rászorulók esetében az önkormányzati beiskolázási segély részeként kezelni a tankönyvtámogatást; ez természetesen a tankönyvtámogatási állami normatíván kívül eső rész.

Megpróbáltuk megbecsülni, hogy a szülők mekkora hányadának okoz gondot valamiféleképpen a tankönyvek beszerzése. Nincs olyan vizsgált iskolatípus Magyarországon, ahol a szülők egy bizonyos hányadának ne jelentene gondot, anyagilag nehezen megoldható terhet gyermekének iskoláztatása már alap- és középfokú szinten is. Megdöbbentő, hogy a vidéki szakközépiskolások között csaknem kétszer annyian szorulnak (tankönyv) segítségre, mint vidéki gimnáziumi kortársaik körében. Összességében a vizsgálatunkba eső középiskolai rászoruló réteg aránya (15,07%) még így sem éri el az általános iskolások rászorulóinak arányát (16,80%).

A társadalmi eltérésekből eredő tankönyvellátási feszültségek helyi csökkentésének legelterjedtebb módja a szociális alapú segélyezés, amely elsősorban az önkormányzati segélyek számos jogcímen adott változatát foglalja magában, de ide soroltuk azokat az iskolában kapott segélyeket is, amelyeket erre a nyílt típusú kérdésre adott válaszaikban a tankönyvfelelősök megjelöltek. A vizsgálatunkba tartozó fővárosi általános iskolák 48,19%-ából, a kétszáz tanulónál nagyobb vidéki általános iskolák 70,66%-ából és a kisebb vidéki általános iskolák 57%-ából jelezték ezen lehetőség igénybe vételét. (Utóbbiak 12%-ában a helyi önkormányzat - területi szinten - ingyenesen biztosítja a tankönyvellátást, ami azt jelenti, hogy a tankönyvellátásban a kisebb vidéki iskolák kétharmadánál mutatható ki önkormányzati segítség.) Középfokon az iskolák 40,27%-a jelezte, hogy tanulói élnek a szociális segély tankönyvvásárlási támogatásával.

A második legnagyobb jelentőségű megoldási módnak a használt tankönyvek összegyűjtése és biztosítása mutatkozik. Ez a vizsgált fővárosi általános iskolák 16,87%-ában, a nagyobb vidékiek 20,19%-ában, s a kisebb vidéki általános iskolák 13%-ában játszik kisegítő szerepet. Középfokon nagyjából hasonló a más tanuló által egyszer már használt tankönyvek továbbviteli aránya: 16,74%-os.

A differenciált tankönyvtámogatás lehetőségével vizsgálatunk szerint főként a fővárosi általános iskolák éltek (28,96%), ez az arány a szegénység növekedésével fordított arányban változik, azaz a nagyobb vidéki általános iskolákban 9,78%-os, míg a kisebbekben csak négy százaléknyi.

Érdekes a könyvtári kölcsönzés lehetőségének alakulása. A kísérő - de jelen kutatás keretében még nem összegzett - megjegyzésekből kiderül, hogy iskolai könyvtárból teljes körű tankönyvkölcsönzést szinte sehol nem tudnak megvalósítani, s ahol sikerül is, nem érint az többet néhány tanulónál. A tankönyvkölcsönzés a legtöbb esetben részleges, kisegítő, kiegészítő jellegű. Az iskolai könyvtárostanár sokszor eleve úgy tekinti, hogy a "kölcsönzött" tankönyvet év végén leírják, leselejtezik, mert ennyi idő egy tankönyv tulajdonképpeni élettartama. Éppen emiatt az iskolai könyvtári nyilvántartásba a tankönyvek általában nem mint könyvek, hanem mint brosúrák kerülnek be, ezáltal kevésbé bonyolult az év végi selejtezés, s nincsen elvi felelősségrevonás sem az elveszett vagy megrongálódott példányok miatt. (Régebben külön szabályzat írta elő, hogy mennyi lehet az elvesző könyvek aránya éves szinten - ezrelékben.) Általános iskolai szinten elsősorban a nagyobb vidéki intézményekben találkoztunk a külön tankönyvkölcsönzésre kialakított könyvtári lerakat fogalmával (3,79%). Utóbbi azt jelenti, hogy a tényleges iskolai könyvtári funkcióktól (elsősorban: olvasóvá nevelés, informálódás) leválasztva hozzák létre a külön kezelt állománytestet, amelyhez elegendő mechanikus kölcsönzési funkciót rendelni, s melynek kezelője nem szükségképpen a diplomás könyvtárostanár, hanem lehet az adminisztrátor, iskolatitkár stb. is. Az iskolai könyvtári kölcsönzés máskülönben a fővárosi általános iskolák 14,46%-ában, a vidéki nagyobb alapfokú tanintézmények majdnem tizenkét, a kisebb vidéki általános iskolák hét százalékában játszik kiegészítő szerepet. A szakközépiskolák és a gimnáziumok 18,55%-a tud könyvtári kölcsönzéssel hozzájárulni a tankönyvellátás szociális problémáinak ellensúlyozásához.

A részletfizetési lehetőségnek alapjában véve kétféle főbb típusával találkoztunk: az egyik, amikor előre elkezdik gyűjteni a rávalót, a másik, amikor utólag próbálják részletekben beszedni. Mindkettőnek megvannak a maga kockázatai. A módszer jelentős többlet-adminisztrációval jár, részben ezért - mint hamarosan látni fogjuk - az iskoláknak csak töredékében vállalják.A részletfizetés különféle formáival a válaszoló általános iskolák összességében 9,2%-ban éltek. (A fővárosi általános iskolák 7,23%-ban, a kétszáz tanulónál többet befogadó vidéki általános iskolák 9,15%-ban, a kétszáz tanuló alatti vidéki általános iskolák pedig 11%-ban.) Középfokon, a szakközépiskolákban és a gimnáziumokban valamivel alacsonyabb mértékben, a válaszok alapján 6,33%-ban adtak erre lehetőséget.

Azt is tudakoltuk, hogy a tankönyvtámogatás egy tanulóra eső eddigi összegét milyen mértékben emelve lehetne relatíve jelentős mértékben javítani az iskolás korú gyermekkel rendelkező családok helyzetén úgy, hogy az a központi költségvetésnek se okozzon túlságosan nagy megterhelést. Figyelembe kell venni egy olyan tényezőt is például, hogy magasabb támogatás mellett növekszik annak veszélye is, hogy a pénz esetleg nem a célnak megfelelő módon kerül felhasználásra. Nagyon fontos ezen összegek lehetőség szerinti címzett támogatásként történő átutalása is.

Az összes általános iskola 28,8%-os hányadában mutatható ki az igény, hogy az állami támogatás mértéke nagyjából a fele legyen a tankönyvek árának. Azaz: az állam a szülő minden egyes forintjához adjon hozzá egy másikat. Ezzel a máskülönben praktikus megközelítéssel kapcsolatban azonban néhány probléma adódik. Ezek közül a legfontosabb: le kell számolnunk a "tankönyvcsomag" illúziójával. Jelenleg az egyik osztályban gyakran a többszörösét kell fizetni ugyanazon évfolyamon, mint a másikban, mivel az eltérő helyi tantervekhez, a pedagógusok módszertani választási szabadságához, illetve a tanulók fejlettségi színvonalához, esetleg családjuk anyagi lehetőségeihez stb. igazodva választanak tankönyveket.

A válaszadó általános iskolák 93,4%-ában nem szempont, hogy mennyibe kerül egy-egy tankönyv, s ennél is magasabb, 96,4%-os arányban nem szempont a tankönyvcsomag beszerzési értéke (ára). Ez a jelenség pozitívan is felfogható, mert azt jelenti, hogy az általános iskolák - saját bevallásuk szerint - döntő mértékben nem a tankönyvárak szerint határozzák meg, hogy a pedagógusok miből tanítsanak.

Az iskolák "önmagukon történő segítésének" másik, a politikusok és a sajtó által erőteljesen propagált megoldási módja az iskolai könyvtárból történő kölcsönzés. Az iskolák jelentős hányada jelezte, hogy iskolai könyvtári kölcsönzéssel a rászoruló tanulókon is csak részlegesen tudnak segíteni. A tankönyveket a gyors elhasználódás és avulás miatt általában "brosúraként" tartják számon, így nincs túlságosan nagy baj abban az esetben sem, ha a tanév végén jelentős leltárhiány mutatkozik.Az általános iskolák többségében (77,2%-ában) lehetőség mutatkozik legalább részleges helyi tankönyv-, illetőleg tankönyvi segédlet kölcsönzésére.

A tartós tankönyvi program - a kitűnő propagandának, sajtónak köszönhetően - elismerést váltott ki a pedagógusokban; ám tulajdonképpen nem nagyon tudjuk, mit értsünk a "tartós tankönyv" fogalma alatt. A Tankönyvrendeletben ugyanis túlségosan általános megfogalmazást találunk erre vonatkozóan.

Több kérdésünk elsősorban arra irányult, hogy az iskolák megítélése szerint szükség van-e egyáltalán a tankönyvpiacra, avagy néhány évi választhatóságot követően esetleg nem lenne-e célszerű - elsősorban a piacosodott tankönyvkiadás családokra eső terhei miatt, tehát szociális szempontok alapján - visszatérni az egyetlen, mindenkire nézve egyaránt kötelező, és ekképpen az állam által finanszírozható központi tantervre, s az ennek nyomában járó iskolai tankönyvekre, segédletekre. A válaszok egybehangzóan a szabályozott tankönyvpiac fenntartása mellett körvonalazódtak.

Végül körüljártuk, hogy az iskolákban mennyire "nagyüzemi" módon másolják az egyes oktatási anyagokat. Ez ugyan eredetileg inkább jogi (szerzői jogi, kiadói jogi) kérdés, de feltételeztük, hogy egy esetleges tömeges másolás mögött meghúzódhatnak szociális tényezők is: a szülőknek nincs pénzük tankönyvekre, de az iskolának vagy az iskola helyett valamely támogató szerveződésnek van anyagi ereje, lehetősége nagyobb mennyiségű oktatási anyag fénymásolására, sokszorosítására. Az általános iskolák jelentős részében, 75%-ában - nagyjából egyenletes megoszlásban - igen jelentős szerep jut a nyomtatott taneszközök fénymásolásának, sokszorosításának. Az általános iskolákban sehol nem fénymásolnak teljes tankönyveket, s elenyészően kevés a teljes tankönyvi segédletek házi sokszorosítása is! Hiszen egy teljes tankönyv sokszorosítása jóval többe kerül - legfeljebb a költség másnál jelentkezik -, mint amennyiért maga a kiadvány megvásárolható. A sokszorosítás az általános iskolák zömében - 92,2%-ában - helyben történik.. Budapesten és a nagyobb városokban, községekben a szülők jóval nagyobb arányban vállalnak sokszorosítást, mint a kisebb iskolák feltehetően kisebb lélekszámú településein élő tanulók hozzátartozói. A kisebb települések pedagógusainnak a települési önkormányzata segít be fénymásolással.

A családok mintegy 16-17%-ánál gond a tankönyvek megvásárlásához szükséges anyagi fedezet kigazdálkodása, ám az is tény, hogy az iskolák - jelentős önkormányzati segítséggel - eddig még urai a helyzetnek; nem tudunk arról, hogy valaki amiatt ne tudott volna iskolába járni, mert sehonnan sem tudott tankönyvhöz jutni.

Dr. Karlovitz János, ELTE TFK - Karlovitz János Tibor, OKSZI