Barokkos tánclépések


Kovács Gábor: Barokk táncok
(Garabonciás Alapítvány, Budapest, 1999.)


Kovács Gábor Barokk táncok című könyve a Történelmi Társastáncok című sorozatban jelent meg. A könyv bevezetőjében a szerző, Kovács Gábor azoknak az olvasóknak (muzsikosoknak, tánckedvelőknek és tánctanároknak) ajánlja művét, akiket érdekel a barokk korszak kultúrája, elsősorban a tánccal, a tánczenével kapcsolatos tudnivaló. Először gondot okozott a szerzőnek, hogy a számára elérhető forrásokból mennyit ültessen át saját kötetébe. Szeretett volna mindent átadni, de mint tudjuk, ez lehetetlen, és így az alapvető tájékozódáshoz szükséges információkat gyűjtötte egybe. A könyv végén található terjedelmes "adatbázis" a könyvhez felhasznált irodalmat tartalmazza, és megjelöli az illusztrációhoz felhasznált forrásokat is.

Már a tartalomjegyzékből megtudjuk, hogy egy általános barokk táncismertető után bemutatkoznak a francia, az angol, a német, az itáliai, végül a spanyol és portugál társastáncok a XVII-XVIII. században. A könyvben ezek után a viselkedéskultúráról, a kézmozdulatokról és a tánclépésekről is bővebb tájékoztatást kaphatunk. Befejezésképpen pedig a táncok leírása és zenekísérete tárul az olvasó elé. A kötet jelmagyarázattal indul, amelynek tanulmányozása elengedhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben a tánclépéseket értelmezhessük.

A barokk korszakot a XVII. századtól a XVIII. század első feléig határolja be az író, és ismerteti a kor legjellemzőbb stílusjegyeit. Ezek a kifinomultság, túldíszítettség, sőt néha a "közhelyesedés". Annak ellenére, hogy a barokk zene személyes hangvitelű, tánca viszont személytelennek mondható. Ebben a korban a tánckultúrát két nagyhatalom, Franciaország és Anglia irányította, átvéve a reneszánsz Itáliától a vezetést. Franciaországban az udvari és színpadi tánc új formái jelentek meg, és elterjedését nem kisebb személy, mint XIV. Lajos francia király szorgalmazta.

Újdonság a korban, hogy a barokk tánctanárok áttértek a szóbeli tanításról egy egységes jelrendszerre, amely Feillet-írás néven terjedt el, és használták Franciaországban, Németországban, Angliában, Spanyolországban és Itáliában. Érdekes még, hogy kevés lépésanyagból nagy számú koreográfiát adhattak elő, de az előadások karakterét nem a táncformák, hanem a zene határozta meg. Ez azt jelentette, hogy a táncot nem lehetett csupán a mozgáskombinációkból megállapítani, hanem szükség volt a zene felismerésére is (ellenben a reneszánsz táncokkal, ahol a kísérőzenének nem volt ilyen dominanciája).

Az általános bevezető továbbá ismerteti, hogy a barokk táncban a szimmetria, amely a tükörmozgás által érhető el, még a végtagmozdulatoknál is hangsúlyos, és a táncok nem tartottak tovább két-három percnél, tehát rövidek voltak, kivéve egy bizonyos Antony L'Abbée táncmesternél, akinél hosszabb koreográfiákat említ az irodalom.

A különböző táncstílusok is bemutatásra kerülnek, ebben a fejezetben, nevezetesen a komoly (seria), a "félkomoly" (semi-seria), a komikus (buffa) és végül a groteszk. Ezt, és a többi fejezetet is jegyzet zárja le.

A következő rész a barokk tánctípusait mutatja be. Először a reneszánszból átörökített táncok elemzése- egykorú illusztrációkkal (1716-os metszetek)-, majd a barokk szvit kötelező, és az ezen kívüli leggyakoribb táncok leírását tartalmazza a fejezet.

Az egész könyvre jellemző, hogy gazdagon illusztrált a korabeli képekkel és a táncok jelmagyarázatával.

A tánctípusok után azokról a személyekről (táncosok, tánctanárok, muzsikusok) szerzünk tudomást, akiknek a legnagyobb szerepük volt abban, hogy a barokk táncművészet fennmaradt az utókorra. Néhányukról - a több-kevesebb információt tartalmazó bemutatás mellett - még portrékat is láthatunk. A személyeket nemzeti hovatartozásuk szerint csoportosította a szerző.

Ezt követi Franciaország XVII-XVIII. századi tánckultúrájának bemutatása. Szó esik a különféle műfajú balettekről, a báli és színpadi táncokról. Anglia tánckultúráját a táncos kiadványok bemutatásával ismerhetjük meg. Csak pár lapot szentelt az író Németország, Ausztria és Itália tánckultúrájára, végül Spanyolország és Portugália barokk mozgásművészetéről kapunk hasznos tudnivalókat.

A viselkedéskultúráról szóló részből megtudhatjuk, hogy a kor "divatdiktátora" már akkor is Franciaország volt, és leírást kapunk arról is, hogyan változott a férfiak és nők öltözködése a XVII. század elejétől. Ezután a férfiak és nők bókjainak képekkel egybekötött ismertetéséről, majd a társaságban való viselkedési etikettről kapunk tájékoztatást.

Megtudjuk a következő fejezetből (Néhány szó a táncírásról), hogyan fejlődött ki az a jelrendszer, amely megörökíthette és rekonstruálhatta a táncokat. Abban az időben a koreográfiát, mint műalkotást alkotója megörökítette és rekonstruálta, és egyes forrás még a hozzá tartozó zene kottát is tartalmazza. Bizonyos táncok bonyolultabbak voltak annál, hogy egyszerű módszerrel leírhatók legyenek, ezért a szerzők a lépéseket külön tűntették fel könyvük első felébe, és a végére hagyták a koreográfiák magyarázatát.

A lépések mellett elengedhetetlen a kézmozdulatok helyes alkalmazása- a csukló, a könyök, a két kéz együttes mozgása, végül pedig a lépések és a kézmozdulatok harmonikus használatát tárja elénk ez a fejezet. A különböző lépések ismertetésére szánt rész útmutatást ad, hogy a sokféle táncban, hogyan "igazítsuk" a lábunkat.

A táncokban és zenékben megjelenő retorikai sajátságok fontos szerepéről is tájékoztatást kapunk, és megtudhatjuk a retorika nemcsak a beszédművelésben volt használatos, hanem a zenei előadásmódban is. A művészi beszédet retorikai szempontból öt részre osztották: exordium (bevezetés); narratio (elbeszélés), propositio (részletezés), confirmatio (bizonyítás) és peroratio (befejezés). Ezeket a beosztásokat a fejezet külön részletezi, kiemelve jellemző tulajdonságaikat.

A táncok leírásában és zenekíséretében külön oszlopban tünteti fel a könyv a nők és a férfiak feladatát a menüettben, vagy például a l’almade-ban, a courante-ban, a sarabande á deux-ben és még számos táncban. Minden leírás végén a táncok lépéskombinációját illusztrálja egy-egy ábra, és a hozzátartozó zene kottája is megtalálható.

Ezek bemutatása után a könyv végét a bibliográfia és az illusztrációk forrásának felsorakoztatása zárná, de az utolsó oldalakon bemutatkozik a könyvet kiadó Garabonciás Alapítvány és a Garabonciás Együttes - mint a történelmi dalok, táncok, játékok együttese.

Az írás bírálója a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa, Bretus Mária volt, a borítót pedig Görög Júlia tervezte. Meglátásom szerint, a fedőlapra érdemesebb lett volna egy barokk korabeli képet vagy metszetet helyezni, mint azt a kissé gyermekded rajzot ami látható rajta.

A könyv a táncművészettel foglalkozó olvasókból több érdeklődést válthat ki, mint a "laikus lábúakból". Persze hasznos információkkal szolgálhat azoknak is, akik a barokk kultúra ezen területén kívánnak mélyebb ismereteket szerezni.

A mű szövegéből és előadásmódjából hiányoltam a színes, képi ábrázolásmódot, ami talán a bőséges illusztrációk alkalmazása miatt volt meg kevésbé a nyelvhasználatban. Ez a könyv inkább tárgyi és gyakorlati tudásunkat építi, mint képzeletünket gazdagítja, de a kötetben a rendeltetésének megfelelő feladatot kiválóan teljesítette az író.

Farkas Zsófia
PPKE BTK