Tankönyvelmélet és tankönyvi alapviszonyok


"A tanulónak a könyveket az aranynál, gyöngynél többre kell becsülnie; éjjel-nappal kell forgatnia; belőlük a nemes tudomány virágporát kell gyűjtögetnie, s a maga műveltségének kaptárába kell behordania" - jelentette ki 1650. november 28-án Sárospatakon - a Kollégium Alma Materében tartott bemutatkozó beszédében - Comenius (Komensky) Ámos János, az egyetemes és magyar neveléstörténet kiemelkedő személyisége. Majd így folytatta a tanító könyveket méltató, magasan szárnyaló eszmefuttatását:

"...Ó hát, ti könyvek, az emberi elmének juttatott isteni ajándék, az emlékezet és értelem nálatok nagyobbat nem kaphatott! A könyveket nem szeretni annyi, mint nem szeretni a bölcsességet, s a bölcsességet nem szeretni annyi, mint állativá lenni; ez pedig gyalázása a Teremtőnek, ki azt akarja, hogy az ő képmása legyünk. Vigyázzunk tehát! Mivelhogy a könyvek révén sokan lesznek tudóssá az iskolán kívül is; könyvek nélkül pedig senki nem lesz tudós még az iskolában sem: ha szeretjük az iskolát, szeressük a könyveket, az iskolák lelkét is; amelyik iskolát nem éltetik a könyvek, az halott." (Jan Amos Komensky: A könyvekről, az értelmi képzés fő eszközeiről. Státni Pedagogické Nakladatelsvtvi - Tankönyvkiadó Vállalat, Praga-Budapest, 1970. 6. p.)

Könyv és tankönyv ekkoriban szinte egyet jelentett, tehát Comenius emlékezetes beszédében a "tanító" könyveket, vagyis a tankönyveket méltatta. Jóval korábbról is ismerünk olyan neveléstörténeti, művelődéstörténeti mozzanatokat, amelyek a tanító könyvek kiemelkedő szerepét igazolják: 1363. január 28-án keltezte levelét Visegrádon Domokos diák nagynénjéhez. Iskolai tanulmányai továbbfolytatásához szüksége volt könyvekre, többek között Boetius De disciplina scholarium (A tanulók tudománya) c. kötetére. Kérését a középkorban elterjedt közmondással indokolta: "Szitával merít vizet az, aki könyv nélkül akar tanulni." (Vö. Mészáros István: A tankönyvkiadás története Magyarországon. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989. 8-9. p.)

A tankönyv azóta is az oktatásügy egyik leggyakoribb, legérdekesebb, egyúttal legvitatottabb témája. Pedagógiai folyóiratok tárgymutatói jól jelzik ezt. Számtalan cikk, tanulmány szólt és szól ma is világszerte a tankönyvügy (tankönyvkiadás, -terjesztés, -használat) kérdéseiről, problémáiról, olykor ihletett ékesszólással, szenvedélyes szeretettel, máskor éppenséggel becsmérlő gúnnyal, illetve a hibák, anomáliák feltárásával, avagy heves vitákat kiváltva.

"Tankönyvszagú világ", "Tankönyvháború", "A tankönyvírás nehéz mestersége" és más, hasonló címmel jelentek meg Magyarországon is kötetek, tanulmányok a tankönyvről és a tankönyvügyről. Ez ugyancsak érzékelteti, hogy a tankönyvhöz, tankönyvíráshoz sokan gyanakodással, illetve erőteljes kritikával viszonyulnak.

Móricz Zsigmond az Életem regényében a "szürkék és tehetségtelenek tankönyv-poézisáról" beszél. Számos idézetet lehetne felsorakoztatni, amelyben kisebb-nagyobb személyiségek irónikusan vagy éppenséggel maró gúnnyal írnak a "szürke" és "poros" tankönyvekről, a "tankönyvszagú világról."

Jellemző "bizonyíték" a tankönyvirodalom lekezelésére, hogy a tankönyvírást a tudományos életben nem ismerik el érdemlegesen értékelhető tevékenységként (tisztelet a kivételnek), a tankönyvírókra pedig idegenkedő gyanakvással néznek. A tankönyvkutatás, tankönyvelmélet témaköre is csak a legutóbbi években nyert úgy-ahogy polgárjogot a tudományos világban. (Az ilyen jellegű, eddig sikerrel védett kandidátusi, doktori disszertációkat egyik kezünk ujjain meg tudjuk számlálni.) Éles szemű írók és tudósok már igen régen felismerték és hangoztatták: a tankönyvelmélet témájáról köteteket lehetne készíteni. Móra Ferenc például így írt erről: "A tankönyvről mint olyanról sokat lehetne írni: akár egy tankönyvre valót. Sőt, igazság szerint meg is kellene írni azt a tankönyvet, tankönyvszerkesztők és tankönyvkiadók számára, és approbáltatni a Kultuszminisztérium illetékes szakembereivel, de úgy, hogy előbb olvassák is el." (Móra Ferenc vezércikkét a Délmagyarország 1928-as évfolyamából Hegedűs András idézi Magyar írók pedagógiai nézetei c. könyvében. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976. 378. p.)

Takács Etel tankönyvíró 1981-ben a tankönyvről szóló immár "évszádos" polémiához a következő megszívelendő gondolatokat fűzi: "A tankönyv 'hátrányos helyzetű könyv', a 'tankönyvízű' minősítés éppenséggel nem hízelgően hangzik, a tankönyv 'olyan könyv, amely nem olvasnivaló' (a kötelező oktatás és az iskola tárgyiasult szimbólumának is tekinthető, szakmai szükségletet kielégítő 'funkcionális könyv', ugyanakkor a tankönyv 'nagyon sokféle könyv' is, amelynek 'egyedei' között nagy különbségek lehetnek, s végül a tankönyv 'a közoktatás dokumentuma', egyszersmind a 'kommunikáció eszköze is', amely nem ritkán - éppen sokrétű jellegéből, szerepéből adódóan, funkciózavarokkal küszködik, nem tud megfelelni az elvárásoknak." (Takács Etel: Milyen könyv a tankönyv? = Pedagógiai Szemle, 1981/9. sz. 813-814. p.)

További idézetek tömkelegével lehetne bizonygatni, színezni azt a kétségtelen tényt, hogy a tankönyv mindmáig az iskolai oktatás legfontosabb, ám legtöbb vitát kiváltó eszköze, amely nélkülözhetetlen szerepet tölt be az oktatás, a tanulás-tanítás folyamatában, a taneszközök rendszerében, s a pedagógus mellett "felelős" az iskola eredményességéért. Így "megérdemli", s rendszerint ki is váltja a megkülönböztetett figyelmet. A tankönyvekkel igen sokat foglalkoztak és foglalkoznak ma is a pedagógiai szakirodalomban és a napi sajtóban egyaránt. Számos híradás, cikk, tanulmány szólt az elmúlt évtizedekben, s szól jelenleg is a tankönyvügy kérdéseiről, az iskolai könyvekről. A nagy szakmai könyvtárak és témafigyelő szolgálatok - mint amilyen a budapesti Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPKM) - témabibliográfiái évente több száz tankönyvről szóló írásról adnak hírt. Az ezredforduló információs "világhálózatán", az interneten százezres nagyságrendű tankönyv témájú közlemény található. Az is megállapítható azonban, hogy a napi sajtóban és a pedagógiai szakirodalomban túlnyomóan sok a csupán felszíni kérdéseket (a "pillanatnyi" tankönyvhelyzetet, ellátást, tankönyvárat) célzó, érintő munka: tájékoztatás, kritikai megjegyzés, s igen kevés az elemző jellegű, tudományos igényű, a tankönyvügy mélységeit kutató tanulmány. Vagyis még mindig nem járja át eléggé a tankönyvügyet az elmélyedés igénye, s igencsak hézagos és esetleges a tankönyvkészítés gyakorlatának elméleti megalapozottsága. Hiányzik a gyakorlat számára az eligazító, biztonságot nyújtó tankönyvelmélet, a tankönyvelméleti munkák születéséhez szükséges szisztematikus kutatás.

Még mindig kérdéses, hogy az olyan gyakorlati jellegű tevékenység esetében, mint a tankönyvkiadás, illetve az iskolai tankönyvhasználat, szó lehet-e elméletről, vagyis egyáltalán van-e létjogosultsága a tankönyv "tudományának", a tankönyvelméletnek? Sokan tagadják puszta lehetőségét is egy egységes, átfogó tankönyvelméleti diszciplínának, mondván: ahány iskolatípus és tantárgy, ahány tudományág és tananyag, annyiféle tankönyv sorjázik, annyiféle szakmai (szakdidaktikai) koncepció, tapasztalati szisztéma dívik. Kétlik, hogy lennének olyan általános kérdések, közös elméleti témák, amelyek összefogják e szerteágazó, sokszínű tankönyvvilágot. Egyre többen ismerik fel azonban, hogy nemcsak lehetséges és szükséges, hanem már létező is egy kutatásokra és tapasztalatokra épülő tankönyvelmélet, amelyből olyan kézzelfogható eredményei születtek, mint jó néhány könyv, ennél jóval több folyóiratokban publikált tanulmány, néhány figyelemreméltó kutatási projekt és intézmény.

A tankönyvelmélet "tüneményes" jelenség: létezik is, meg nem is. Részleteiben, elemeiben feltétlenül és bizonyíthatóan (publikáltan) jelen van, hat, ilyen "nyomainak" se szeri, se száma, ám rendszerező, összegző munka még nem született belőle. A jelen könyv éppen erre a nehéz feladatra vállalkozó kísérlet. Mi indokolja e munka létjogosultságát, szükségességét? Miért nem elegendő a tiszteletre méltóan kidolgozott tantervelmélet a tankönyvkészítéshez?

A tantervelméleti alapozás nem elegendő a tankönyvkészítés jó minőségének garantálásához, hiszen a tantervelmélet segítségével készült kitűnő tantervek alapján is íródhatnak - a kiváló tankönyvek mellett - csapnivalóan rossz minőségű, alig használható, gyenge tankönyvek. Tehát a tankönyvkiadást külön is meg kell alapozni -, a tantervelméleti alapozást folytatni kell tankönyvelmélet formájában. A tankönyvkészítésben és -használatban ugyanis több olyan speciális tényező játszik fontos szerepet, amely a didaktikában vagy a tantervelméletben még nincs jelen, s amellyel külön is foglalkozni szükséges. (Például a tankönyvíró személyisége vagy a nyomdai-könyvészeti faktor.) A korszerű didaktikai felfogásban a tankönyvek nem csupán passzív végrehajtói a tanterveknek, nem csupán beteljesítik a tantervi körvonalazást, hanem "kiteljesítik", gazdagítják is azokat, vagyis visszahatnak a tantervépítésre, tananyagszervezésre.

Kérdés, hogy a tankönyvelméletnek van-e saját vizsgálódási célja és tárgya, területei és interdiszciplináris kapcsolatrendszere, valamint sajátos módszere és kutatási eszköztára. Ám e fiatal tudományág művelői nehéz helyzetben vannak, mert a tankönyvelméletnek "önmagát kell meghatároznia", s az önmeghatározásban sok a hibalehetőség. Ezért van szükség erős külső kontrollra!

Arra a kérdésre, hogy mi a tankönyvelmélet tárgya, az e könyv tartalomjegyzékében szereplő címek "természetszerű" választ adnak. A tankönyvelméletnek, mint a tantervelmélettel szoros kapcsolatban álló, több más pedagógiai tudományággal kapcsolatos diszciplínának legismertebb vizsgálódási területei - módszereire is utalva - a következők:

A tankönyvelmélet (tankönyvkutatás) adekvát módszertani eszköztárral is rendelkezik. A fentiekből kitűnhetett, hogy a tankönyvelmélet (tankönyvkutatás) legfontosabb módszerei a következők: a folyamatelemzés, statisztikai vizsgálatok és elemzések, az "egyszempontú", illetve a komplex igényű dokumentumelemzés, a történeti és nemzetközi összehasonlítás, a tartalomelemzés, ritkábban a kísérlet.

Ami ennek az új "tudományágnak" interdiszciplináris kapcsolatrendszerét illeti, ez igen sokrétű, szerteágazó és erős. A neveléstudományon, nevezetesen a didaktika és szakdidaktikák (szakmódszertanok, tantárgypedagógiák) "peremén", a tantervelmélet és a tankönyvelmélet "testvériségét" könnyű fölfedezni és bizonyítani, mint ahogy valószínűleg arra sem kell sok szót vesztegetni, hogy a nevelés történetének szerves része a tankönyvtörténet.

A pszichológia (az általános pszichológia, a fejlődés- és gyermeklélektan, a neveléslélektan, a személyiségpszichológia) és a szociológia tudománya (a nevelésszociológia, a művelődés szociológiája, a szociálpszichológia) megtermékenyítően hat(hat) a tankönyvelméletre. A filozófiai alapozású ismeretelmélet és a gyakorlatias logika, a rendszerelmélet tudományágait ugyancsak igénybe vehetjük tankönyvelméleti stúdiumok vagy diszciplína kimunkálásában. De nem hiányozhat a nyelvészettel (stilisztika, retorika, nyelvhelyesség, helyesírás), de akár a verbális, illetve a vizuális kommunikáció "tudományával" való rokonítás sem. S hasznos a könyvtártudomány, az informatika, a vezetéselmélet vagy a kibernetika, a matematikai statisztika tanításait is felhasználni. A tantárgypedagógiákban pedig a legkülönfélébb "háttértudományok" sejlenek föl és hatnak!

A tankönyvügy nyomtatásban megjelent dokumentumai közül elsősorban az oktatásügyi törvények, tankönyvi rendeletek és szabályzatok, a tankönyvjegyzékek és segédlet-jegyzékek, a taneszközjegyzékekek és prospektusok, kiadói évkönyvek, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum e könyvben több helyen is említett, méltatott "kötetkatalógusai", szakirodalmi bibliográfiái, Világszerte sorozatának kötetei, az Országos Pedagógiai Intézet sokszorosított anyagai (tantervelméleti, tankönyvkészítési segédletei), valamint a szerzői jogi törvényszövegek, magyarázatok nyújtottak és nyújtanak támpontot, segítséget tankönyvelméleti vizsgálódásokhoz.

Nyomtatásban meg nem jelent dokumentumok: az 1987. és 1990. között működött intézményközi Tankönyvelméleti Kutató és Szerkesztőségi Csoport, a Tankönyvesek Országos Szövetsége, a Világbank, a Tankönyvkiadó Vállalat, az Országos Pedagógiai Intézet, a Nemzeti Szakképzési Intézet kebelében vagy másutt megrendelésre készült kéziratos tanulmányok, fordítások és dokumentumok (bibliográfiák, jegyzőkönyvek, felmérési, kutatási anyagok); országos és "összmagyar", illetve regionális tankönyvelméleti tanácskozások jegyzőkönyvei, előadásai, korreferátumai, levelezési anyaga. Az 1990-es évek fontos dokumentumai közé tartoznak az Országos Köznevelési Tanács Tankönyv és Taneszköz Bizottsága, a Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács dokumentumai (szabályzatai, szempontrendszerei stb.).

Nem feledkezhetünk meg magukról a tankönyvekről sem, mint a legfontosabb vizsgálandó dokumentumokról, amelyek elsősorban a következő helyeken állnak a kutatók rendelkezésére: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Tankönyvtára (mintegy 110000 kötettel) és további tankönyv bemutatóhelyek, a Nemzeti Szakképzési Intézet szakmai tankönyv-gyűjteménye stb.

A tankönyvügy és a tankönyvelmélet alapfogalmai általában közismertek, a szakirodalomban és a napi életben, a gyakorlatban többé-kevésbé jól használatosak, pontos értelmezésükre, meghatározásukra mégis nagy szükség van - elsősorban a következő okok miatt:

1. A tankönyv-fogalom változásai

A tankönyv - témánk központi fogalma, "kulcsszava". Minden valamire való lexikon vagy pedagógiai kézirat definiálja, de mindegyik egy kissé másképpen. Ábrahám István így ír a tankönyv fogalmának változékonyságáról:

"A tankönyv fogalmát különféleképpen lehet megadni: mondhatjuk azt, hogy minden olyan könyv, amely ismeretgyarapításra szolgál, tankönyv. Az értelmezés igen tág, hiszen így tankönyvnek nevezhetnénk például a telefonkönyvet is... Él olyan definíció is, hogy az oktatásirányítás (minisztérium) által kiadott tankönyvlistán szereplő könyvek tekinthetők tankönyvnek. Ez utóbbi - jogi, gazdasági tartalmú - megfogalmazás egyrészt erősen szűkíti a fogalmat, hiszen iskolai oktatásban is huzamosabb ideig jól használható könyvek maradhatnak ki ezekről a listákról, másrészt tankönyvvé nyilvánít olyan írott anyagokat - például ilyen a Négyjegyű függvénytáblázat - amelyek funkciójukban, szerkezetükben nyilván nem minősíthetők tankönyvnek." (Ábrahám István: A tankönyv funkciói, szerkezeti elemei. Tankönyvműfajok. In: Kiadói ismeretek. Útmutató tankönyvszerzők és -szerkesztők számára. Korona Kiadó, Budapest, 1993. 3. p.)

Érdekes, megszívlelhető gondolatokat olvashatunk L. Dala Máriától a tankönyv (a jó tankönyv) lényegi tulajdonságáról:

"A tankönyv nem azért lesz tankönyv, mert ismereteket tartalmaz, hanem azért, mert benne a szakember egész tudását arra mozgósítja, hogy a tanuló fejével gondolkozva, a megismerés útján járva fedezze fel a valóság rendjét, szabályait és törvényeit a megismerő ember, a tanuló számára, juttassa el őt a nem tudásból a tudás állapotába." (L. Dala Mária: Konkrétumok fényénél III. In: Tankönyvekről mindenkinek. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980. 101-102. p.)

Elevenítsünk fel a pedagógiai lexikonok és egyetemi tankönyvek definíciói közül néhányat:

"T(ankönyv)-nek nevezzük azt a tanítást, illetve tanulást támogató könyvet, amely felöleli azokat az ismereteket a tudomány, az irodalom, művészet, ipar, kereskedelem stb. köréből, amelyeket el akarunk sajátítani, illetve sajátíttatni...A T. rendszerint tanítást tételez fel, de vannak magántanulásra szánt T-ek is. A T. az iskolában tárgyalt anyagnak begyakorlására, megtanulására szolgál." (Magyar Pedagógiai Lexikon II. kötet - szerk. Fináczy Ernő és Kornis Gyula közreműködésével Kemény Ferenc. Magyar Pedagógiai Társaság, Révai Irodalmi Intézet kiadása, Budapest, 1934. 784. p.)

"Tankönyvön olyan könyv vagy brosúra alakú oktatási eszközt értünk, melyből a tanulók a pedagógus által irányított oktatási és nevelési folyamat során ismereteket és képességeket sajátítanak el, szilárd szemléletet és meggyőződést meríthetnek." (A tankönyv funciója és szerkesztése. A Volk und Wissen Verlag téziseiből. In: A korszerű tankönyv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1967. 64. p.)

"Tankönyvnek nevezzük azt a könyvet, amely a tantárgy tantervi anyagának didaktikai szempontú feldolgozását tartalmazza, s amelyből a tanulók az oktatási-tanulási folyamatban ismereteket szereznek, jártasságokat és készségeket sajátítanak el, továbbá szilárd világnézetet meríthetnek. A tankönyvek az oktatási eszközök rendszerébe tartoznak." (Nánási Miklós szerk.: Pedagógia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1975. 344. p.)

"T(an)k(önyv): a tantervben meghatározott oktatási és nevelési célok megvalósításának egyik eszköze. A tk. egy-egy tantárgy anyagának tudományos, a tanulók számára eredményesen felhasználható feldolgozása, kifejtése, rendszerezése, amely figyelembe veszi az általános és az adott tantárgy sajátos didaktikai követelményeit. A tankönyv az ismeretszerzés egyik forrása..." (Nagy Sándor főszerk.: Pedagógiai Lexikon IV. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 260. p.)

"Olyan, az oktatás szolgálatában álló könyv, amely rendszerezett, érthető és fokozatosan előrehaladó formában egy tantárgy vagy szakterület anyagát tartalmazza, s amely ekképpen a szóban forgó tantárgy vagy szakterület tanítása vagy tanulása során az elsajátítandó ismeretek alapvető forrásaként alkalmazható." (Ellington, H. szerk.: Dictionary of Instructional Technology. Kogan Page, London, 1986. 169. p.)

"A tankönyvek az alap- és középfokú oktatás központi és meghatározó tényezői. Fő feladatuk az életkorhoz és fejlődési szakaszhoz szabott tananyag, az alapvető ismeretek, értékek, elképzelések hordozása, átadása." (Husén, T. szerk.: The Internacionel Encyclopaedia of Education 12. kötet. Pergamon, 1994. 63-66. p.)

"Tankönyv az a szerzői jogi védelem alá eső, nyomtatott formában megjelent és az e rendeletben meghatározottak szerint tankönyvvé nyilvánított könyv, amely a tanulók részére - a közoktatásról szóló törvény követelményrendszerére építve - pedagógiai szempontból feldolgozza, továbbá rendszerezi valamely műveltségi terület, műveltségi részterület, szakképzési szakterület, szakképzési részterület ismereteit, szöveggyűjtemény, feladatgyűjtemény, atlasz, kottakiadvány stb., amelynek alkalmazása nélkül a tankönyv ismereti nem sajátíthatók el, illetve amelynek alkalmazása nélkülözhetetlen valamely műveltségi terület, műveltségi részterület, szakképzési szakterület, szakképzési részterület ismeretanyagának átadásához." (A művelődési és közoktatási miniszter 5/1998. (II. 18.) MKM rendelete a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről = Magyar Közlöny, 1998/10. sz.)

"Tankönyv: évszázadok óta a legismertebb, mindmáig legfontosabb, nyomtatott iskolai taneszköz, amely elsősorban a diákok tanulási tevékenységét hivatott segíteni, de fontos segédeszköz a ped.-ok számára is. Tartalmi vonatkozásban a tankönyv egy-egy - tantárgy - tantervben meghatározott, általában egy tanévre szóló tananyagát tartalmazza... Módszertani szempontból a tankönyvre pedagógiai tudatosság, didaktikai apparátus használata, pszichológiai megalapozottság és módszertani kultúra jellemző, megformálására pedig a nyelvi-stiláris tisztaság, a világosság, a kommunikációs változatosság és összhang (szöveg és kép együtthatása), valamint az esztétikus, vonzó küllem... Tágabb értelemben tankönyvnek tekinthetők az olyan munkafüzetek, szöveggyűjtemények, példatárak és más segédletek is, amelyek egyrészt elválaszthatatlanul hozzátartoznak egy-egy tankönyvhöz, másrészt nélkülözhetetlen tankönyvi szerepet betöltve felkerülnek a tankönyvjegyzékre." (Pedagógiai lexikon. III. kötet. Karlovitz János szócikke. Keraban Kiadó, Budapest, 1997. 461-462. p.)

A különféle forrásokból és időszakokból származó tankönyv-meghatározások közös, egyező mozzanatai:

Egyes definíciók (elsősorban a tankönyvrendeletekben) a tankönyv "hivatalos" jellegét emelik ki - jogi nézőpontból tehát a tankönyv az olyan iskolai könyv, amelyet hivatalosan, "hatóságilag" is annak nyilvánítanak, jóváhagyásban részesítenek. Ezt a meghatározást azonban csak ott akceptálhatják, ahol valamilyen hivatali (minisztériumi) jóváhagyás létezik. Más szakirodalmi munkák azt emelik ki, hogy a tankönyv tanterv által meghatározott, a "szükséges" és "elégséges" ismeretanyagot gazdaságosan adja elő, vagyis nem túl bőbeszédűen és terjengősen, de nem is túlságosan szűkszavúan, semmiképpen nem hiányosan, hézagosan. (A "hézagmentesség" egyébként már a tantervekkel szembeni elvárások, követelmények között is szerepel a tantervelméleti munkákban.)

Fontos és érdekes kritérium (és egyúttal követelmény) a tankönyvnek azon jellegzetessége, hogy a taneszközök közül könnyen hozzáférhető és egyúttal a legolcsóbb, így "demokratikus", esélyegyenlőséget biztosító médium. Ma már nem alapvető kritérium, hogy a tankönyv könyv jellegű, nyomtatott taneszköz legyen, hiszen a hagyományos, "könyvszerű" tankönyv egyrészt az eddigiektől eltérő formában (spirálfűzésben, cserélhető vagy különálló lapokon stb.), másrészt audió-vizuális eszközökkel (hanglemez, hangkazetta, film, számítógépes floppylemez, CD-ROM stb.) kiegészülve, harmadrészt internetes formában is megvalósulhat. Az évszázadok óta érvényes tankönyv-fogalom tehát alaposan és gyorsan változik, máris átlépte a "Gutenberg-galaxis" határait. A legtöbb tankönyv napjainkban is nyomtatott könyv.

A következőkben megkísérlünk olyan újszerű, az eddigi meghatározások közös vonásait és tanulságait felhasználó, teljességre törekvő tankönyv-definíciót megfogalmazni, amely figyelembe veszi az eddigi definíciók közös vonásait, ugyanakkor a modern világ korszerű technikai megoldásait is szem előtt tartja:

A tankönyv az oktatás (a tanulás és tanítás, az önképzés) kiemelkedően fontos, évszázadok óta használt, napjainkban is legelterjedtebb, leghozzáférhetőbb eszköze, amely oktatási intézmények és tantárgyak tanterveiben meghatározott tananyagot közvetíti - didaktikai feldolgozásban, világos, célszerű (a tanulók fejlettségi szintjének megfelelő) kommunikációval; az ismeretnyújtás mellett készségeket, képességeket is fejleszt, miközben szerteágazó nevelési feladatokat valósít meg. Formai-kivitelezési tekintetben többnyire nyomtatott könyv, illetve több tagból álló tankönyvcsalád. Mind gyakoribbak az audió-vizuális elemekkel kiegészített tankönyvek, illetve az elektronikus információhordozók (számítógépes floppylemezek, CD-ROM-ok, interneten megjelenő tananyagok). Jogi értelemben a tankönyv szerzői jogi védelem alá eső alkotás, más megközelítésben az a könyv (elektronikus médium), amelyet az adott országban (régióban) illetékes "elfogadó" (minisztérium, bizottság, iskolafenntartó, iskolai nevelőtestület stb.) tankönyvként jóváhagy, iskolai használatra engedélyez, bevezet.

Tankönyvsorozat: egy-egy iskolatípus (tantárgyi, műveltségterületi, tantervi) teljes (de legalábbis több évre szóló) tananyagát felölelő, egymáshoz tartalmi és formai vonatkozásokban egyaránt illeszkedő, hasonló tankönyvek csoportja, amelyet legtöbbször azonos szerzők, szerkesztők (alkotói csoportok) komponálnak tartalmi és formai vonatkozásokban egyaránt egységessé, hasonlóvá. A tankönyvsorozatok lehetővé teszik a tananyag azonos szemléletű és fokozatosan elmélyülő megközelítését, azonos kommunikációs stratégiák, megszokott, begyakorolt verbális, nonverbális és vizuális eszközök (jelek) használatát. A tankönyvsorozat tagjai önállóan is használhatók egy-egy évfolyam számára.

Elektronikus tankönyv: a korszerű technika lehetővé teszi, hogy nem kizárólag nyomtatásban, hanem elektronikus információhordozók formájában valósítsuk meg a tananyag kifejtését, közvetítését. Vagyis a tankönyv tartalmi kritériumainak megfelelő tananyag elektronikus információhordozókon (számítógépes floppylemez, internet, CD-ROM, videófilm stb.) jelenjen meg. A tankönyvjóváhagyás új szabályzata hazánkban lehetővé teszi az ilyen médiumok tankönyvvé nyilvánítását.

Iskolakönyv vagy iskoláskönyv (iskolai könyvek). A tankönyv szinonimájaként használatos, de egyre inkább eltérő, önálló jelentéstartalommal rendelkező kifejezés. A tankönyv nagyon sokáig egyedüli könyv volt az iskolai oktatás és tanulás folyamatában. Így az "iskolai könyv" fogalma egyenlő volt a tankönyvvel. Újabban kiszélesedett az "iskolai könyv" fogalma, a tankönyv nem a kizárólagos, hanem egy a sok iskolai könyv közül. A tankönyvek mellett a tanulók ma több könyvet használnak: munkafüzeteket és feladatlapokat, szöveggyűjteményeket és példatárakat, földrajzi és/vagy történelmi atlaszokat, kézikönyveket, lexikonokat, kötelező vagy ajánlott olvasmányokat, tudományos-ismeretterjesztő irodalmat is. Ilyen jellegű kiadványok a fent említett tankönyvcsaládban, de azon kívül is megjelenhetnek. Az iskolai könyvek egyre sokrétűbbek, távolodnak a "szürke", mereven didaktikus, korábbi iskoláskönyvektől - a népszerű ismeretterjesztő könyvek irányába.

Tartós tankönyv. Újabban gyakran hangoztatott fogalom, amely elsősorban takarékossági okokból került felszínre. Definíciója a tankönyvrendeletben: "Tartós tankönyv az a tankönyv, amelyik tartalma és kivitele alapján alkalmas arra, hogy több tanuló több tanéven keresztül alkalmazza." (5/1998. MKM tankönyvrendelet 2. §. 1/j) pontja.)

A tartósságnak a tartalomra és a kivitelezésre egyaránt vonatkoznia kell. Vagyis az a tartós tankönyv, amelynek tananyaga és kivitelezése egyaránt lehetővé teszi, hogy a tanulók több évig - illetve egymásnak átadva - használni tudják. Nyilvánvaló, hogy tartalmilag tartós tankönyvek csak stabil (tartós) tantervek esetén születhetnek. A formai tartósság egyik lehetséges, de korántsem egyetlen változata a kemény fedelű megjelentetés (de a technikai fejlődés lehetővé tette a fóliázott kartonfedelű, mégis tartósnak bizonyuló könyvek kiadását.) A tartós tankönyveket iskolai könyvtárakban nagyobb mennyiségben tárolják, s akár egész évi használatra kikölcsönzik a tanulóknak, illetve a diákok átadják (értékesítik) azokat a következő évfolyamok tanulói számára.

Tankönyv-modell: a tankönyvstruktúra előzetes, vázlatos felépítése, amely a tartalmi (fogalmi), szerkezeti, kommunikációs és formai (tipográfiai) alapvonásokat, jellemzőket határozza meg, "modellezi".

2. Tankönyv-szatellitek

Szatellit elemek. A tankönyveket (alaptankönyveket, magtankönyveket) különféle jellegű, tartalmú, funkciójú, módszerű - és különböző kivitelezésű, formájú segédletek, más szóval "szatellitek" veszik körül és teljesítik ki. Ezek hol elválaszthatatlanul szoros, hol pedig lazább kapcsolatban vannak az "anyatankönyvvel", más elnevezés szerint a "magtankönyvvel".

A nyomtatott, könyvszerű kiegészítők közül a leginkább elterjedtek, legismertebbek a következők:

Tankönyv-konstellációk. Amint az a tankönyvcsalád fenti definíciójából kitűnik, bizonyos tankönyvcsoportok szétválaszthatatlanul szoros, "megkomponált" kapcsolatban állnak egymással. Lazább "szövetség", szervezeti egység is lehetséges az (alap)tankönyvek, más elnevezéssel "magtankönyvek" és "szatellitjeik" között. Esetenként igen hasznos, de nem feltétlenül szükséges együttes használatuk.

A tankönyvcsalád tehát több, egymással szorosan összetartozó tagból áll, s tagjai között feladatmegosztás van. Maga az alaptankönyv, magtankönyv (a tankönyvcsalád "feje") elsősorban a megtanulandó ismeretanyag rögzítésére, közlésére, magyarázatára vállalkozik. Hozzá csatlakoznak az olyan forrás-jellegű kiadványok, mint például az irodalmi szöveggyűjtemény, a matematika, fizikai példatár, idegen nyelvi szótár, a földrajzi és történelmi atlasz, továbbá a tananyag feldolgozásához, begyakorlásához, a készség- és képességfejlesztéshez szükséges, illetve visszacsatolásához használható munkafüzet, feladatlap, forrás-szemelvény gyűjtemény, példatár. Az említett tankönyv-kiegészítő segédletek elsősorban a tanulók számára hasznosak és fontosak, de a pedagógusok munkáját is megkönnyíthetik. A tanári kézikönyvek, segédkönyvek viszont kizárólag az oktató számára nyújtanak bizonyos tananyagbeli többletet, illetve módszertani segítséget, mintát. Kérdéses, hogy ezek a tankönyvcsalád tagjának tekinthetők-e.

A tankönyvcsalád tagjai szorosan együvé tartoznak, feltételezik egymást, voltaképpen együtt használhatók sikerrel, pontosabban önálló használatuk sikere kétséges. Más segédletek viszont az egyes tankönyvektől függetlenednek, azaz sokféle tankönyv mellett is jól használhatók.

Egyes iskolai segédletek önmagukban is, illetve több, eltérő tankönyv mellett, esetleg tankönyv nélkül is jól használhatók. Ilyenek a szótárak, atlaszok, lexikonok, kisenciklopédiák, ajánlott olvasmányok, forrásszemelvények, tesztkönyvek, egyes feladatgyűjtemények, függvénytáblázatok, szakköri füzetek stb. E segédletek jelentősége igen nagy a differenciált oktatás megvalósításában, hiszen eltérő gyermekcsoportok számára választhatók - akár osztályon belül is.

Tankönyvi (tanulói, illetve tanári) segédlet lehet hangkazetta vagy hanglemez is (nyelvek, ének-zene), film vagy mikrofilm (művészeti oktatás, természettudományos tárgyak), önálló irodalmi alkotás, történelmi forrásanyag, vagy számítógépes lemez, CD-ROM egyaránt. Ebben benne rejlik, hogy könyvszerű nyomtatványok, elektronikus és egyéb eszközök egyaránt lehetnek segédletek, a tanulást, tanítást segítő kiadványok és/vagy eszközök.

Modul-rendszerű tananyagszervezés, tankönyv-modulok. Kisebb egységekre (füzetekre, kötetekre) bontott tananyagrészek, amelyek alternatív vagy választható részeket kínálnak a használók számára. A tankönyvcsaládokhoz hasonlóan általában egy alaptankönyv köré csoportosulnak e modul-füzetek. A különbség az, hogy az eltérő tartalmú és szintű szatellitek közül választani lehet, a modul-rendszerű füzetek tehát csupán a szükséges példányszámban készülnek. A használónak nem kell valamennyi lehetséges modult megvennie és megtanulnia, hanem csupán a szükségeset, a választottat. A modul-rendszerű szisztéma tehát az alternativitás és a takarékosság alapján áll. Modul-rendszerű tananyagszervezés valósult meg korábban például a technika tantárgyban, ahol külön-külön modulfüzetbe került az agrotechnika, a közlekedés, az informatika, az ipari technika, a háztartási ismeret stb. Más esetekben nehézségi fokozatok szerint létesítenek modulokat. Ilyen megoldással találkozhatunk a fizika vagy a kémia oktatásában, ahol a humán érdeklődésű tanulók számára könnyített, a reál érdeklődések számára elmélyültebb tankönyvek találhatók. A tematikus modulok mellett "tudásszintek" (nehézségi fokozatok) vagy más rendező tényezők szerinti modul-rendszer is kiépíthető.

Az eltérő iskolatípusok és a mögöttes oktatási célok, lehetőségek számára némileg eltérő, jellegzetes vonásokat mutató tankönyvcsoportok (sorozatok, típusok) alakultak ki. Az alsó tagozatos (elemi szintű) tankönyvek nagyobb betűmérete, egyszerű, színes, olvasmányos megfogalmazása, fokozottabban "vonzó" külleme különösebb elemzés nélkül is feltűnő jellegzetesség. Az általános iskola felső tagozata számára készült tankönyveknek kevesebb szembetűnő jellegzetessége van, ezek közé tartozik az induktív bázisra építő, induktív módszerű tananyag-megközelítés, az önálló munka, tevékenység fokozottabb igénylése mellett, illetve ennek némileg ellentmondva a kiemelés különféle eljárásainak fokozott alkalmazása. A középiskolai tankönyvek információs gazdagsága, magasabb szintű, elvontabb tárgyalásmódja, "tudományosabb", szakszerűbb jellege a szembetűnő, de nagy különbség észlelhető az ún. közismereti és a szakképzési tankönyvek között. A felsőoktatás tankönyveire - a magasabb és bonyolultabb szint, tudományos jelleg mellett - jellemzők az alternatív megoldások, a hipotézisek gyarapodása, a formai elemek teljes alárendelése a tartalmi követelményeknek. A szakirodalomban és a napi gyakorlatban többen sajátos, a többitől jól megkülönböztethető tankönyvcsoportnak tekintik a felnőttek (esti, levelező tagozatos, újabban inkább tanfolyami) tankönyveit, amelyeknek jellegzetességei közé sorolják többek között a feldolgozás tanmenetének (tantervi hátterének, követelményrendszerének stb.) közlését, a tananyag gyakorlatias megközelítését, a gyakorlati alkalmazás kiemelését, az egyszerűbb megfogalmazást, a formai tekintetben is kiemelt közlemények, összefoglalások nagyobb mennyiségét.

Másféle megközelítésben a közismereti tankönyvek évszázados történeti hagyományokkal rendelkeznek, meglehetősen kiforrottan, éppen ezért némileg lassúbb fejlődést mutatva, konzervatívan dolgozzák fel és oktatják ismereteiket. A szakképzés tankönyveiben nyilvánvalóan fokozott szerepet játszik a szakmai-tudományos háttér, annak követelményrendszere, szabványállománya, képi, ábrázolási világa. A szakképzés tankönyveinek - ha követni kívánják a technikai-tudományos fejlődés gyors iramát - gyorsan és rugalmasan követnie kell(ene) adott háttértudományuk fejlődését. Furcsa ellentmondás, hogy éppen a szakmai tankönyvek között van a legtöbb nagyon régi, elavult, éppenséggel nem a jövőbe mutató munka. Különleges, tartalmi és formai jellemzőkben is eltérő vonásokat mutató szakképzési tankönyvféleségek a nem iskolarendszerű oktatás, azaz a tanfolyami képzés, távoktatás stb. számára készült oktatási könyvek. Több szakember vallja, hogy a dolgozók iskolái számára is sajátos tankönyvmodell megvalósítása ajánlatos, amelyben több az útmutatás és kiemelés.

Jegyzet. Ideiglenes (kéziratnak tekinthető) tankönyv, amely elsősorban a felsőoktatásban használatos. A könyvnyomtatás előtti időszakban lényegében kézzel írt jegyzeteket használtak az oktatás minden szintjén. A jegyzetek szerzői fenntartják a változtatás, a "véglegesítés" jogát. A jegyzetek jellemzői közé tartozik, hogy gyakoribbak bennük az eltérő nézetek, ütköző elméletek, sőt hipotézisek ismertetése, a "képlékeny" tananyag.

Az oktatócsomag: különféle rendeltetésű (tanulónak és tanárnak szóló) nyomtatott és audió-vizuális elemek kombinációja, amely azért sem tekinthető egyszerűen "tankönyvféleségnek", mert jóval kisebb tanegységeket tartalmaz, mint a tankönyv, ám ezeket a kisebb egységeket - például "a főnév" - alaposabban feldolgozva tartalmazza, s visszacsatolást, tudáspróbákat is kidolgoz.

3. Tankönyv és oktatáspolitika

A tankönyvek az adott kor társadalmának (szellemiségének, ideológiájának, fejlettségi szintjének, gazdasági viszonyainak, technikájának stb.) meglehetősen hű "tükörképét" adják. Ez azt jelenti, hogy akarva-akaratlanul is "lenyomatot" készítenek korukról és koruk társadalmi-gazdasági viszonyairól.

A tankönyvek - még a "nem politizáló" tankönyvek is - ideológiai, (oktatás)politikai korszellemet, stílust is magukon hordoznak. A tankönyvtörténetben jól megfigyelhetők és elkülöníthetők a materialista vagy idealista dominanciájú korszakok, a konzervatív, liberális vagy éppen szocialista eszmeiségű áramlatok határai. Sietve hozzá kell tenni, hogy a tankönyvvilág egészére, nagy csoportjaira vonatkozóan, egyéni "kiugrások", késések vagy előremutatások - mint minden alkotói területen - a tankönyvirodalomban is lehetségesek, e kivételek csak "erősítik a szabályt", amely a tankönyvek döntő többségére érvényes.

Egyes időszakokban - például a "létező szocializmus" évtizedeiben - határozottan és kötelezően előírták, milyen szellemet, ideológiát kell valamennyi tankönyvnek közvetítenie. A materialista nevelés, a marxizmus-leninizmus szellemiségének terjesztése a kiemelt tankönyvírói feladatok között szerepelt. A tankönyvek külleme, kivitelezése is "árulkodik" a korról, amelyben születtek. Az 1950-es évek magyar tankönyvei például silány papírra zsúfolva nyomtatottak, kép alig van bennük, ha csak az első lapon díszelgő pártvezérek nagyméretű arcképét nem számítjuk. A szerzők neve nem szerepel a fedéllapon, csupán a címnegyed belső (verzó) oldalán, alig észrevehetően, hiszen a tankönyv "kollektív alkotás", s a minisztérium "rendeli el" készítését. A tankönyveknek a marxizmus-leninizmus szellemét, a szocializmus diadalát kellett sugározniuk, ha volt e mondandónak összefüggése a tananyaggal, ha nem. A közvetlen, voluntarista, "mindenható" pártirányításról - majd ennek következményeiről - jó néhány dokumentum képet nyújt; itt csupán néhány mondatot idézünk: "Az oktatásügy helyzetével, tartalmával és feladataival a Magyar Dolgozók Pártja külön is foglalkozott. Az ezzel kapcsolatos párthatározat 1950. márciusában megállapította: olyan új tankönyvekre van szükség, amelyek a marxizmus-leninizmus szellemét sugározzák az ifjúság számára... Az 50-es évek második felében... az oktatásügy fejlesztésének irányelveit pártunk Központi Bizottsága és a kormány megvitatta, kiegészítette és társadalmi vitára bocsátotta." (Hinora Sándor: A szocialista tankönyvkiadásért. Kézirat = Taxa, 1974. május, 9. p.)

A tankönyvügy azonban nem csupán a társadalom ideológiájával, rendszerével van összefüggésben, hanem gazdaságával is. Ez a kapcsolat többrétű:

  1. Egyrészt azt jelenti, hogy a tankönyvkiadást meghatározza a társadalmi-gazdasági élet fejlettségi szintje, az ország gazdasága (vagy szegénysége).
  2. Technikai fejlettség, nyomdaipar, papír-minőség stb.
  3. A tankönyvügy azonban úgy is összefügg a gazdasággal, hogy a tankönyvkiadás egyes országok kiadói iparának jelentős ágazatát képezi. A szakirodalomban gyakran hivatkoznak arra az UNESCO-adatra, miszerint a világ könyvtermésének döntő hányada, több mint a fele iskolai tankönyv.
  4. Az oktatásügyi ráfordítások jelentős tétele a tankönyvkiadás és -forgalmazás, ami azt jelenti, hogy a tankönyv az oktatásügy gazdaságilag is érzékeny területe.

4. Tankönyv és tudomány

A tudományok és a tankönyvek kapcsolata, szoros összefüggése nem újdonság. A régi és az újabb tankönyvjóváhagyási szabályzatok különféle megfogalmazásban, de következetesen előírják, hogy a tankönyveknek követniük kell a tudományok fejlődését, eredményeit. Az iskolai tankönyvek nem lehetnek "tudománytalanok", azaz nem mondhatnak ellent a tudományos igazságoknak. Ám a tankönyvek nem közvetlenül a tudományokat képezik le tankönyvi tananyaggá, hanem a tudományok tantervvé szelídített forrásából merítenek.

A tudományok, noha ugyancsak ki vannak szolgáltatva a társadalom körülményeinek, s olykor bizonyos tendenciózus torzulásokat viselnek és adnak tovább, optimális esetben megtartják szuverenitásukat, belső autonómiájukat, s az oktatás számára rossz körülmények között is képesek értékeket folyósítani.

A tankönyvek egyik sarkalatos eligazító pontját a tantárgyak mögött álló, úgynevezett háttértudományok jelentik. Másik sarkalatos tudományos igazodási pont a nevelés tudománya, annak egyes ágai, így a szakdidaktikák (más elnevezéssel szakmódszertanok, tantárgypedagógiák). Megfigyelhető, hogy a tantárgyi (tankönyvi) módszertani kultúra nyomott, diktatórikus időszakokban is képes szép eredményeket felmutatni, sőt fejlődni. A Kodály Zoltán-Ádám Jenő féle általános iskolai énekkönyvek például a háború pusztításai után, a kommunista diktatúra "kapujában" születtek meg. Igaz, igen gyorsan eltávolították őket az iskolákból, mégsem múltak el nyomtalanul. A biológia oktatásában, tankönyveiben a módszertani kultúra tekintetében a '60-as évek szép eredményeket hoztak. (Noha korábbi évtizedek módszertani eredményeiből gazdagon táplálkoztak, mégis ekkor születtek a ma is nagyra értékelhető Élővilág tankönyvek.)

A tudomány és tankönyv kapcsolatát, összefüggését többféleképpen fogalmazták meg a szakirodalomban. "A tankönyvnek összhangban kell lennie a tudományos eredményekkel"; "A tankönyveknek követniük kell a tudományok eredményeit, de csak a kikristályosodott, bebizonyított ismereteket szabad átvennie, képlékeny hipotézisektől tartózkodni kell."

Honffy Pál igen reális és érdekes dilemmákat sorakoztat fel a tankönyvek tudomány-követésének mértékéről, gyorsaságáról: "Mennyi például a garanciális ideje a rögzített információnak? Az ókorban és középkorban ez olykor évszázadokat jelentett... Ma már - közhelyet mondok - nemcsak az adatok, tények, ismeretek változnak szinte évtizedről évtizedre, hanem elég gyakorta változik a tudósok szemléletmódja is...

Mindez pedig már a tudományos megbízhatóság alapvető követelményét is érinti. Be kell látnunk: ha mégoly szilárd és biztos ismeretalapokat akarunk is nyújtani, semmiképpen sem kerülhetjük meg az újkori tudományosság kérdőjeleit. Azt elmúlt évszázadokban intézményesült és az élet minden területét hatókörébe vonó tudomány ugyanis viták, hipotézisek bizonyítása vagy cáfolata, iskolák harca révén fejlődik állandóan, olykor kerülőutakat tesz, vagy éppen zsákutcából kénytelen visszafordulni, s már megoldottnak vélt problémák mögött újabb problémákat vesz észre, sőt egy-egy új felfedezés fényében a hajdan közkeletű tézisek is korrekcióra szorulnak. Nem lenne-e dogmatikus színezete annak az ismeretközlésnek, amely óvatosan kikerülné a kételyek buktatóit, és figyelmen kívül hagyná a tudomány életszerű dialektikáját?" (Honffy Pál: Sokasodó tankönyvfunciók - növekvő konfliktusforrások. Kézirat. TANOSZ dokumentáció, Budapest, 1996. 6. p.)

E kérdés nem zárja ki az "alapszabályt", mely szerint a tankönyvek lehetőleg leszűrt, beigazolódott, kikristályosodott ismereteket, tanokat vegyenek lapjaikra, de legalábbis jelezzék azt, ha még nem teljesen igazolt hipotézisről van szó. Bakonyi Pál további dilemmákat sorakoztat fel egyik tanulmányában:

"A tankönyvek - ma - egy tantárgyhoz kapcsolódnak; a tantárgyak - zömmel - egy tudományágat, szakmát képviselnek. Ez szükségszerűen sajátos tradíciókat hordoz, sajátos tantárgypedagógiát követel. Ugyanakkor az általános pedagógia is fellép igényekkel, elképzelésekkel a tankönyvekre vonatkozóan. Ez a kettősség elkerülhetetlen feszültségeket okoz. A tapasztalat azt mutatja, hogy általában a szaktudomány ereje bizonyul nagyobbnak, és a pedagógia szempontjai egyenetlenül érvényesülnek. A legbonyolultabb helyzet akkor áll elő, ha a szaktudomány maga sem egységes, és a tudományos iskolák, katedrák, professzorok a tankönyvön keresztül vívják meg - egyébként bizonyára termékeny- vitáikat, elbizonytalanítva a pedagógiai gyakorlatot, de még a tankönyvszerzőket is." (Bakonyi Pál: Közoktatáspolitika és tankönyv = Pedagógiai Szemle, 1981/9. sz. 830. p.)

A tankönyvekre rányomja bélyegét az adott kor uralkodó tudományművelési felfogása, módszertani kultúrája. Jól megfigyelhető, hogy bizonyos uralkodó áramlatok milyen erőteljesen hatnak. A XIX. században például a ténytisztelő, "adathalmozó", de tárgyilagos pozitivizmus, majd később, a XX. század évtizedeiben - ennek ellenpontjaként jelentkező - szellemtörténeti irányzat hatott erőteljesen az iskolai tananyag kiválasztására és feldolgozási módjára.

5. Tankönyvek és más taneszközök

A tankönyv nem csupán az oktatás folyamatában "él", hanem a taneszközök rendszerében is. Vagyis érdemes rávilágítani a tankönyv és más taneszközök viszonyára is. Ezt a viszonyt, kapcsolatot röviden úgy lehetne jellemezni, hogy jelenleg a tankönyvek és más taneszközök kapcsolata igen esetleges, véletlenszerű, noha nem "ellenséges".

Az elmúlt évtizedekben nem egyszer úgy állították szembe a tankönyveket és más taneszközöket, hogy az utóbbiak ki fogják szorítani a tankönyvet meghatározó, de legalábbis eltúlzott szerepköréből, felértékelt helyzetéből. Először a reformpedagógia lelkes hívei mondtak "halálos ítéletet" a tankönyvekre. Helyettük magát a "természet" élő valóságát kívánták bemutatni a tanulóknak, de legalábbis "valódi könyvekre" cserélni a száraznak, unalmasnak tartott tankönyveket. Később a Gutenberg-galaxis végnapjait jósoló futurológusok mellett a tankönyvek hanyatlását előre vetítő (vagy kívánó) szakértők hangja is fölerősödött. Többen úgy vélték, hogy a modern világ korszerű taneszközei között a tankönyv a múltat idéző, elévült eszköz, amelyet nemsokára felváltanak a sokkal látványosabban, erőteljesebben ható audió-vizuális eszközök, illetve a számítógépek. Aztán kiderült: a tankönyvek, a könyvek és az audió-vizuális eszközök, illetve a számítógépes "csodák" nagyon is jól megférnek egymás mellett, olykor teljesen összeforrnak (a tankönyveket audió-vizuális eszközök egészítik ki), máskor csupán segítik, ajánlják egymást. A tankönyvekre továbbra is szükség van az iskolákban, a különféle médiumok esetleg "tehermentesítik", de nem pótolják azokat. A tankönyvek sokat "tanultak" más, modern eszközöktől, ám ezek az eszközök csak úgy hatolhatnak az iskolai oktatásba, ha bizonyos mértékig átvesznek a tankönyvek bevált eljárásaiból.

Napjainkban tehát "békés egymás mellett élés" valósul meg a tankönyvek és más taneszközök között, nem veszélyeztetik egymás létjogosultságát, sajátos szerepkörének betöltését. Ideálisabb, hasznosabb ennél a taneszközök "testvériségének" felismerése és kiaknázása, kölcsönös segítése, kiegészítése. Mit értünk az alatt? Csupán néhány mozzanat a lehetőségek közül:

A tankönyvek és taneszközök kölcsönös együttműködésének, ajánlásának egyik akadálya a reklám-tilalom. Közismert, hogy az iskolákban kerülni kell a reklámot, még a hasznos eszközök reklámozását is! Ám, hogy hol a pusztán segítő ajánlás és a reklámozás határvonala, ma még meglehetősen nehéz megállapítani. Ennek meghatározásához tanulmányok és egyeztetések szükségesek.

6. Tankönyvek és használóik

Tanulók és tankönyveik. "A tankönyv 'gazdái', végső felhasználói a tanulók. Az ő tetszésüket kell tehát a tankönyvnek elnyernie. Rossz dolog tehát, ha együgyű, túlhaladott, unalmas és nem világos, vagy éppenséggel 'korszerűnek' tartott tankönyveket csak azért fogadnak el, mert azok a politikusoknak, az egyetemi tanároknak, tisztviselőknek vagy éppen a tanároknak tetszik" - vallja a tankönyvügy neves szakértője, Harriet Tyson-Berstein. (Vö. Development in the United States: How Good Beconna Bad Textbooks. In: Texbooks in the Developing World. Dokumentumfordítás. TANOSZ dokumentumtáció, Budapest, 2. p.)

A legfontosabb alapviszony a tankönyv és a diákok kapcsolata, hiszen a tankönyv elsősorban a tanulóknak kell, hogy szóljon. A diákok többsége bizalommal, de némi szorongással veszi kezébe tankönyveit. Egyrészt bízik abban, hogy a tankönyv segítségére lesz a tanulásban, másrészt szorong: képes-e megérteni, megtanulni a tankönyvben rejlő tananyagot.

Sokat segíthet az előnyös bemutatkozásban, ha a tankönyv külleme vonzó, szép, érdekes. Nem mindegy tehát, milyen fedéllappal jelenik meg egy-egy tankönyv. Előnyös, ha érdekes, színes ábrák találhatók rögtön a fedéllapon, s ha az első lapok közvetlenül a tanulókhoz szólnak, tájékoztatják a tankönyvíró elképzeléseiről, könyve metodikájáról, ajánlatos használatáról. Ezeknek a szerzői bevezetéseknek erőteljes motiváló hatásuk lehet, tehát egyáltalán nem fölöslegesek. Másrészt a felhasználók (diákok, tanárok, szülők) mintegy kezükbe kapják a tankönyv sikeres használatának "kulcsát", az alkotók elképzeléseinek rövid foglalatát, s ez a legtöbb esetben valóban segíti az eredményes tanulást.

Ugyanígy hasznos lehet a későbbi "párbeszéd" is a szerző és diák között, a közvetlen megszólítás, kedves, de határozott utasítás. Honti Mária egy érdekes tanulmányában fölteszi a kérdést: kié elsősorban a tankönyv, a tanáré vagy a diáké, s a következő megállapításra jut:

"...a tankönyv a tanulás folyamatának fontos eszköze... így egyaránt köze van hozzá a folyamat mindkét fő résztvevőjének - bár természetesen más-más módon... tehát a tankönyvek szerepét, értékét, használhatóságát mindkét oldalról vizsgálnunk kell."

A neves tankönyvíró szerző ezt is tette, felmérésében a tanárok véleményét szembesítette a diákok véleményével, elvárásaival. Érdekes adalékokat szolgáltatott diákok tankönyvről való véleményéről, elképzeléseiről, ebből is érdemes tehát néhány sort felidézni:

"...kiugróan sokan az ismeretek érthető, áttekinthető közvetítését várják el a tankönyvtől... Tényszerűség, objektivitás, tudományos igényesség, a leegyszerűsítés elkerülése: ezek az érettebb középiskolai tanulóknak a tankönyvvel szembeni főbb kívánságai. Az általános iskolások mást emelnek ki. Az ő tankönyvideáljukban az érdekesség a centrális mozzanat. Ebbe az irányba vezet mind a külső kiállításról, mind a megfogalmazásról, mind a tartalomról elmondott vagy leírt elképzelésük... Az általános iskolások egyértelműen azokat a könyveket kedvelik, amelyeket vonzó, érdekes kiállításuk miatt is kellemes, örömteli dolog kézbe venni... de a tanulók az érdekességen nemcsak formai, hanem tartalmi sajátosságokat is értenek, sőt elsősorban ezt tartják fontosnak.

Örvendetes, hogy az általános iskolai tanulók válaszaiban kellően taglalt, sokoldalú tankönyvi modell képe rajzolódott ki: a tankönyv adjon kérdéseket, feladatokat, táblázatos összefoglalásokat, segítsen az ismétlésben, tartalmazzon kislexikonszerű fogalommagyarázatokat, sőt - néhányan erre is utaltak - hívja fel a figyelmet az érdekes könyvekre. Úgy tűnik tehát, hogy a gyerekek a tankönyveket nem egyszerűen megtanulandó szövegnek, hanem a tanulási folyamat több mozzanatában fontos eszköznek tekintik, sőt könyvekhez, olvasáshoz vezető kalauznak is." (Honti Mária: A tankönyvekről - tanár- és diákszemmel = Pedagógiai Szemle, 1981/9. sz. 826. p.)

Az elmúlt években tömegesen gyűjtöttük a diákok véleményét tankönyveikről, hogy a legtöbb pozitív szavazatot kapott könyveket "tankönyvi tetszésdíjban" részesíthessük. A diákok egyrészt megindokolták, miért tartják különösen jónak a tetszésdíjra javasolt könyveket, másrészt véleményt írtak arról, hogy általában milyen legyen a jó tankönyv. Az indoklásban legtöbbször - és különös hangsúllyal - szereplő mozzanatok "rangsorba" állítva: 1. Használhatóság, praktikus szempont; mert sok mintapéldát, feladatot, tesztet tartalmaz, ezek elősegítik az érettségin, felvételin való megfelelést. 2. Áttekinthetőség, jól taglaltság, tömörség, szerkesztés, kiemelések. 3. Érthetőség, világosság, könnyen tanulhatóság, jó fogalmazás. 4. Illusztráltság, képek alkalmazása. 5. Érdekesség, ötletesség, motiváló jelleg. 6. Szép, színes kivitelezés. 7. Információbőség, frissesség. 8. Olvasmányosság. 9. A tankönyvek logikus felépítése. 10. Egyéb.

Milyen legyen a tankönyv? A válaszadó tanulók a következőket emelték ki:

Több, mint tízezer középiskolai diák és szakmunkástanuló írásbeli véleménye van birtokunkban arról, hogy miért tartják egyik-másik tankönyvüket különösen jónak, használhatónak, másrészt pedig, hogy véleményük szerint milyen a jó tankönyv, vagyis milyen legyen a jövő tankönyve. Ha nincs harmonikus viszony a diák és tankönyve között, ez a következőkre vezethető vissza:

  1. Kedvezőtlen tapasztalatok az eddigi tankönyvekkel, a tankönyvekben föllelhető elrettentő hibák (például érthetetlenség, tanulhatatlanság).
  2. A tanárok rossz véleménye a tankönyvekről.
  3. Egyéb, például a szülők kedvezőtlen véleménye, panasza a tankönyvekre, az osztálytársak véleménye stb.

A tankönyv "alkalmazkodása" a tanulókhoz a szakirodalomban és a tankönyvjóváhagyási procedúrában egyaránt hangsúlyos kérdés - világszerte. A leggyakrabban használt vonatkozó terminusok: "az életkori sajátosságok figyelembe vétele"; "a tanulók fejlettségi szintjének való megfelelés". Kérdéses, hogy lehet-e "általában", vagyis mindenki számára jó tankönyvet készíteni?

"A centralizált tankönyvi sorozatok használatának évtizedeiben egyre többen vetették fel egy-egy konkrét tankönyv esetében a kérdést: mégis, kinek a tankönyve? A leggyengébbeké, akik érdeklődésük vagy képességük miatt... csak a minimum elsajátítására képesek? Vagy azok számára készült a tankönyv, kik az úgynevezett (soha senki által meg nem határozott) átlagos képességű tanítványok? Vagy a tankönyveknek a legjobb érdeklődésű és képességű tanulók számára kell íródniuk? A kérdésekre nem lehet válaszolni, a vitát nem lehet megoldani. Elvi okok miatt... Így készültek el valójában tankönyvei... Végül kérdés, hogy ..létre lehetne hozni mindenki tankönyvét, oly módon, hogy abban a gyenge, a közepes és a különösen érdeklődők egyaránt megtalálják a nekik szóló részt? Úgy vélem, hogy igen, de ehhez hatványozottan több munka szükséges, mind a tankönyvszerzők, mind a szerkesztők részéről." (Fazekas György: Mégis, kinek a tankönyve? = Biológia - Módszertani lapok, 1998. 5. sz. 2. p.)

Ihletetten fogalmaz egy szakmai tankönyvíró: "A tankönyv célja a diák és a tanár kiszolgálása. Olyan könyvet kell tehát összeállítani, amely mindkettőjük munkáját segíti. Legyen a könyv jól tanulható, de jól tanítható is... A tankönyvíró számára a diák a 'király'. Azt kell szem előtt tartani, hogy a fő cél az ő segítése abban, hogy az általunk kigondolt anyagrészeket megértse. Nem az a feladat, hogy azt bemutassuk, mi milyen tájékozottak vagyunk az adott témában - ez egyébként is elvárható -, hanem az, hogy minél velősebben, hozzá legközelebb álló módon közelítsük meg a témát... A tankönyv sikerének záloga a tanár. Bármilyen jó tankönyvet készítünk, ha a kollegák nem szimpatizálnak vele, vesztett ügyünk van." (Burkáné Szolnoki Ágnes: Mit jelent számomra a korszerű szakmai tankönyv? In: A korszerű szakmai tankönyv. Vélemények. SZTTT, Budapest, 1998. 37-39. p.)

Tanárok és tankönyveik. A tanár és a tankönyv kapcsolata értelemszerűen szoros, hiszen a pedagógus legfontosabb oktatási eszköze a tankönyv. A jó pedagógus él is a tankönyv kínálta lehetőségekkel, valóban használja és kihasználja azokat. Előfordul, hogy egyes pedagógusok szinte "féltékenyekké" válnak a tankönyvekkel szemben. Úgy vélik, hogy "kiszorítja" őket a katedráról. Ettől nem kell tartani, ezt húzza alá egy ismert lengyel pedagógusnő, Helena Zagdanska: "...a jó tankönyv... nem tör arra, hogy helyettesítse a pedagógust, hiszen az oktatási folyamatban a pedagógus tölti be a leglényegesebb szerepet. Feltétlenül szükséges és pótolhatatlan... a legtökéletesebb és legkorszerűbb tankönyvek is elvesztik értelmüket, ha a didaktikai-nevelési folyamatban hiányozna a pedagógus, akit a tanuló teljes szívével szeret, aki megérti igényeit, ismeri pszichéjüket... rájuk mosolyog, megvigasztalja őket, értékeli tudásukat stb." (Zagdanska, H.: Podrecznik a nouczyciel (A tankönyv és a pedagógus) = Ksiazka Szkolna, 1979. 127. p.)

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Kovács Lajos: A jót - jól! c. vitacikkében a Köznevelés "Tankönyv, kereszttűzben" vitájában: "A tankönyv valóban fontos oktatási tényező. Az eszközök közül bizonyára a legfontosabb. De csak eszköz a nevelői személyiség, a tanár kezében. És mint az élet annyi más területén, itt is fordított a viszonyuk: minél élőbb, átütőbb a tanár képessége és hozzáértése, annál haloványabb a tankönyv szerepe; és csak ahogy csökken a nevelői adottság, úgy nő az eszköz jelentősége." (Kovács Lajos: A jót - jól = Köznevelés, 1980/3. sz. 4. p.)

Tankönyvtörténetünkből számos esetet tudunk arra, hogy egy-egy tankönyv(sorozat) elsősorban a tanárt "célozta meg", kevésbé a diákokat. Ezt jelezte a pedagógus számára adott számos utasítás, utalás, a könyv "felnőttes" hangvétele, a gyerekek számára érthetetlen vagy érdektelen stílusa. Volt olyan könyvsorozatunk, amelyik nem is az átlagos pedagógusok, hanem az "akadémikusok" tetszésének megnyerését célozta meg - sikerrel. Ám a tanulók többsége képtelen volt használatára, ezért a pedagógusok is más tankönyvsorozathoz folyamodtak.

A tankönyvek elsősorban a diákoknak, tanulóknak szóljanak, másodsorban mégis a pedagógusokhoz. Nagyon fontos, hogy tanárok és diákjaik "közös nevezője" legyen a tananyagot (és a munka ellenőrzését, osztályozását) illetően a közösen használt tankönyv. Érdekes fejtegetéseket olvashatunk a tankönyv és tanárok viszonyáról, kapcsolatáról egy francia kiadványban: "A tankönyvet a pedagógusok aktuálisnak tartják, és többségük mással nem helyettesíthetőnek véli. A legtöbb tanár nem vonja kétségbe szükségességét, nem kérdőjelezi meg létjogosultságát... Mivel szakemberek dolgozták ki, elméletben különféle funkcióknak képes megfelelni: a szükségleteknek megfelelően a tanóra alapja és a továbbhaladás útmutatója is lehet... A biztonságot szolgálja, használata kényelmes, egyszerű a keresés benne, és mindig kéznél van. Lehetővé teszi, hogy a tanuló behozza lemaradását. Megvédi a tanárokat a szülők kicsinyes és aprólékos ellenőrzésétől. Gazdaságos, időt lehet megtakarítani vele az órára való felkészülés során (és az elszigetelt vagy kezdő tanár segítségére siet)." (Tournier, M. - Navarro, M.: Les professeurs et le manuel scolaire - A tanár és a tankönyv. Institut National de Recherche Ped. Paris, 1985. 193-195. p.)

Egy ugyancsak francia szerző a tanár-tankönyv viszonya mögött a diák oktatási folyamatban betöltött szerepét villantja elénk a következőképpen: "Egy kutatás során azt vizsgálták, hogy a pedagógusok az olvasástanítás során milyen mértékben vannak alárendelve az oktatási segédeszközöknek, a tankönyvnek... A tankönyvhöz görcsösen ragaszkodók számára az oktatás arra korlátozódik, hogy a gyermekeket megkíséreljék az eszközökhöz 'idomítani' a tankönyv által diktált módszer szerint. A pedagógusok másik csoportjánál a gyermek áll az oktatás középpontjában, a tankönyv választása előzetesen történik, gyakran a tanévet megelőzően." (Marcel, J. F.: Au centre l’éleve... ou le manuel - A középpontban a tanuló... vagy a tankönyv? = Cehiers Pédagogiques. 1994/3. sz. 53-54. p.)

A tapasztalt tanárok jól tudják: a tankönyv az a közös alap, amelyre építeni lehet, amelytől nem érdemes túlságosan messzire eltérni. (Hiszen a "tankönyvek piacáról" joguk és lehetőségük van olyan tankönyvet választaniuk, amely leginkább megfelel igényszintjüknek, ízlésüknek és módszereiknek.) Ugyanakkor pusztító unalmat és eredménytelenséget okozhat az, ha egyedül csak a tankönyv anyagát tanítják, ha azt nem egészítik ki magyarázatokkal, példákkal, illusztrációkkal, érdekességekkel, értékítéletekkel stb. Sokunk számára bukkan fel egy-egy "kőkorszaki" tanárunk árnyképe, amint a tankönyvet "mondja fel" (még rémisztőbb volt, ha fölolvasta)! Micsoda szolgalelkűség és szellemi igénytelenség, erre egyetlen tankönyv(író) sem tart igényt!

Ám talán még rosszabb az a "gőgös" pedagógus, akinek egyetlen tankönyv vagy könyv (taneszköz) sem megfelelő, aki azzal kezdi tanítását, hogy ledorongolja, félredobja és -téteti a tankönyveket, nem törődve azzal, hogy magatartásával esetleg egyetlen "segítőtársuktól" fosztja meg tanítványait. Aztán könnyen kiderül: nem képes pótolni vagy túlszárnyalni az elvetett tankönyvet, de ekkor már megrendült diákjai bizalma és kedve.

Az sem ritka, hogy egyes tanárok túlságosan gyakran és meggondolatlanul váltogatják a tankönyveket, ezzel jelentős anyagi gondokat okoznak a szülőknek, akik a tankönyvvásárlás terheit viselik.

A szülők és a tankönyvek. Ideális esetben - sajnos, meglehetősen ritkán - a pedagógusok a szülőket is bevonják a tankönyvválasztásba. Az iskolaszék, illetve szülői munkaközösség véleménynek egyetértése abban az esetben, ha a kiszemelt tankönyvek ára meghaladja a minisztériumi "árlimitet", kötelező is.

Jó lenne azonban, ha nem csupán a törvényes kötelezettség, hanem az együttműködés természetes igénye is arra késztetné a pedagógusokat, hogy kérjék ki a szülők véleményét a tankönyvválasztással kapcsolatban, s működjenek együtt egész tanévben a tankönyvek eredményes használatában, épségének megőrzésében. S az is üdvös lenne, ha a szülőket a tankönyvhasználat tartalmi-gyakorlati kérdéseibe is "beavatnák" a pedagógusok. A szülők többsége hajlandó áldozni azért, hogy sikerre vezető tankönyvhöz jusson gyermeke. Nem szabad visszaélnünk ezzel az áldozatkészséggel, meggondoltan kell tankönyvet választanunk.

Viszonylag kevés pedagógus törődik, foglalkozik azzal, hogy megtanítsa a szülőket is arra, hogyan kell a tankönyveket "forgatni", sikeresen használni. A szülők viszonya a (tan)könyvekhez jelentős mértékben befolyásolja a gyerekek könyvszeretetét, tankönyvhasználatát is, ezért az eddigieknél jóval több figyelmet érdemes ez a kérdés. Napjaink tankönyvei gyakran kívánnak olyan feladatokat, műveleteket, amelyeket a szülők képtelenek megoldani. Kérdés, hogy e feladatok valóban nehezek-e, vagy csupán szokatlanok. A szülők kritikus véleményét, megjegyzéseit mindenesetre érdemes (volna) megszívlelni tankönyvíróinknak. Különösen hálás téma lehetne azok véleménye és viszonyulása, akik egy személyben szülők és pedagógusok.

Dr. Karlovitz János
OKNT; PPKE BTK