Micheller Magdolna:
Metszetek a 20. századi magyar tehetséggondozás történetéből.
Népi kollégiumok, népi kollégisták


(TSF Gazdasági Főiskolai Kar, Békéscsaba, 2006.)

Manapság, amikor a liberalizmus bűvöletében élünk, s azt halljuk, hogy a tanulás egy olyan "nagybefektetés", amely döntően "egyéni haszonnal" jár, jó elidőzni azoknál a leírásoknál, beszámolóknál, amelyek arról az időszakról szólnak, amely tanulás útján a társadalmi felemelkedés, kitörés lehetőségét jelentette. Micheller Magdolna olvasmányos metszetei arról az időszakról szólnak, amikor éppen az alacsonyabb sorból érkezők számára nyílt tágra a tanulás kapuja.

Néha a recenzor zavarban van, amikor egy-egy mű "műfaját" kellene behatárolnia: amit kézben tart, az valamiféle visszaemlékezés néhány mozaikja? Egy sikeres, ámde annál nehezebb, küzdelmesebb életmű vázlatos bemutatása? A gyötrelmes indulás képe - mintegy tanulságul az utókornak, hogy a szocializmus helyenként oly fájdalmas, másutt oly tragikus megvalósulása mellett csakis egy ilyen igazi rendszerváltozás adott lehetőséget másik sok ezer fiatalnak arra, hogy kitörjön ősei évszázados, évezredes rebságából, s elinduljon a felemelkedés útján?

A vaskos, 325 oldalas kötet valójában egy igen érdekes, néha szinte sokkoló tanulmányfüzér. A legérdekesebb ezekben az, ahogyan a szerző saját életműve összekapcsolódik az egykori népi kollégiumok életével, mindennapjaival, és ahogyan ez Micheller Magdolna saját megélése, hiszen saját maga is ezekből merítkezve vált valakivé. Ezeknek a népi kollégiumoknak a világához tartoznak az életút-interjúk, s nem csupán azok, amiket a szerző maga készített és oly fontosnak tartott beletenni, hanem az is, amit vele készítettek.

Igen figyelemre méltók azok az oldalak, amelyek néhány személyesen meghatározó élményt közvetítenek. A gyermekkori játékokról szóló rész, vagy a cigányokkal, zsidókkal, szlovákokkal való perszonális kapcsolatok mélységes humnánumról, együttérzésről tesznek tanúbizonyságot még akkor is, ha a szerző a személyes élményvilágát megpróbálja egyfajta kutatói szemüvegen keresztül látni és láttatni.

Kérdéses persze, hogy a tehetséggondozásnak lehet-e még egyszer olyan terepe és lehetősége Magyarországon, mint amely a régi népi kollégiumok világa volt. A kötet olvasója elgondolkodhat: milyen új, korszerű köntösbe öltöztethető a mai, egyszerű (úgy is mondhatnánk: hátrányos helyzetű) rétegekből érkezők felfedezése, tehetségének kibontakoztatása, felemelkedésének elősegítése. Micheller Magdolna könyve fogódzót nyújt ahhoz, hogy egyáltalán: elgondolkodjunk ezekről a szívszorítóan nehéz kérdésekről.


Karlovitz János
Eötvös Loránd Tudományegyetem