Futó Péter & Hanthy Kinga & Lányi Pál & Mihály András & Soltész Anikó:

A szociális gazdaság jelene és jövője Magyarországon. Kutatási zárótanulmány

(Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest, 2005., Felnőttképzési Kutatási Füzetek c. sorozat)


Több szakértő munkáját magában foglaló szakkönyv, színvonalán jól látszik a szakértelem, és a téma elemzésével eltöltött idő. Grafikonokat nem tartalmaz, de elég sok táblázat található benne, amely alátámasztja a leírtak hitelességét. Mindvégig törekszik a tárgyilagosságra, minden oldalról megvizsgálja a nonprofit szervezeteket Magyarországon és az EU többi tagállamában, végül pedig levonja a következtetést, a fejlesztés lehetőségeit.

Az első fejezetben bemutatják a szerzők, hogy az EU-ban hogyan oldják meg a nonprofit szervezetek fenntartását, finanszírozását, és egyáltalán mi a szerepe az ilyen társulásoknak. Az elemzések alapján be kell látnunk, hogy elég nagy a lemaradásunk e téren. Magyarországon az emberek többsége nem is tudja, vagy legalábbis nem veszi tudomásul, hogy ha alacsony végzettsége miatt nem kap munkát, akkor egy ilyen szervezetet kell felkeresnie, ahol vagy segítséget nyújtanak a munkavállaláshoz, vagy különböző átképzések és továbbképzések segítségével teszik alkalmassá az elhelyezkedésre. Emellett nálunk nagyon fiatal az andragógus szakma, sokszor nem is igazán tudják, milyen végzettség fedi le leginkább az ilyen szervezetek követelményeit. Emiatt gyakori, hogy a szociális gazdaságban dolgozók rendelkeznek empátiával, segíteni akarással, a kellő kompetenciák (pl: lobbizási képesség, a piaci feltételek megfelelő ismerete) viszont hiányosak. Az sem előny, hogy az EU-ban nálunk a legalacsonyabb a tercier ágazat aránya a többihez képest. A szerzők bemutatják az EU-s intézmények és országok működését, fejlődését, mintegy példaképként állítva elénk.

A második fejezet a témával kapcsolatos uniós kutatások eredményeit taglalja. Bemutatja a különböző projekteket, amelyeknek célja az ágazat fejlődésének elősegítése. Emellett leírja a fejlesztésekben rejlő lehetőségeket, a jelenlegi viszonyokat is. A TSEP felmérés például kimutatta, hogy miért van nagy szükség ezekre a szervezetekre, fontos kiemelni az emberek segélyezését, ezáltal az elmaradott területek fejlesztését, ami a gazdaságot is nagyban meghatározza. A SWOT elemzés alapján kiderül, hogy ezek a szervezetek számos erősséggel és gyengeséggel rendelkeznek, például kis méretűek, ezáltal gyors az adaptációjuk, de ez jóval megnehezíti a szakmai, kutatási és menedzsment készségek fejlesztését. Fontos megjegyezni, hogy a számtalan előny mellett a hátrányok leküzdése leginkább a munkaerő motivációjával segíthető elő. A szervezetek kritikája rávilágít, hogy még a többi, fejlettebb EU tagállamban is van mit tanulniuk az ilyen intézményeknek a forprofit szervezetektől.

A következő fejezet ezzel szemben a témával kapcsolatos magyar kutatások eredményeit foglalja össze. A rendszerváltás után Magyarországon tömegessé vált a munkanélküliség, ezért elkerülhetetlen volt az olyan szervezetek létrehozása, amelyek segítenek orvosolni a problémát. A mai társadalom már természetesen túljutott ezen a problémán, a munkanélküliség már csak az akkori érték töredéke, de a foglalkoztatottság mértéke még mindig nagyon kicsi, amit leginkább a nyugdíjrendszer válsága mutat meg.

2002-ben a nyilvántartott 50 ezer nonprofit szervezet közül mindössze 200 végzett hivatalosan foglalkoztatási tevékenységet is, ebben csak az az érdekes, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, ezen szervezetek támogatója viszont 4-500 ilyen szervezetről tud.

A kutatási eredmények során az az eredmény jött ki, hogy várhatóan az EU-csatlakozás sem fog hirtelen fellendülést hozni. Ennek az az oka, hogy a pályázatokkal elnyerhető támogatásokat a szervezetek csak akkor tudják kellőképpen felhasználni és fejlesztésekre fordítani, ha fennmaradásuk sokkal kevésbé függ a támogatásoktól, és jóval nagyobb mértékű önellátóságot tudnak kialakítani. A foglalkoztatási célú nonprofit szervezetek célcsoportonként különböző módszereket alkalmaznak az emberek munkaerőpiacra való alkalmassá tételében. A könyv négy csoport helyzetét elemzi részletesen: a megváltozott munkaképességűekét, a romákét, a pályakezdőkét és a tartós munkanélküliekét. Összességében is megjegyezhető, hogy az utóbbi idő célirányos tevékenységének köszönhetően lényegesen javultak a csoportok feltételei a munkaerőpiacon, ennek ellenére ez még nagyon messze van az elegendőtől, emellett a társadalmi megítélés is sajnálatos módon befolyásolja egyes emberek alkalmazását.

A negyedik fejezet a szociális gazdaság szervezeteit, és ezek tevékenységét, gazdálkodását mutatja be. A felmérés végzésekor kontrollcsoportot is teszteltek, ezek forprofit szervezetek voltak. A szerzők rövid leírásban bemutatják a felmérésben résztvevő szervezetek tevékenységét. A vizsgált szervezetek nagy része kht., kicsit kevesebb százalékuk egyesület, 19%-uk alapítvány, ezenkívül 1-1 többféle szervezetből álló együttműködés. Fenntartásukat vizsgálva azt vehetjük észre, hogy a kht-k tudják leginkább megvalósítani az önfenntartást, de az egyesületek is komoly eredményeket érnek el.

A következő rész a megkérdezett egyesületek jövőképét írja le. A meginterjúvolt szervezetek nagy része az elkövetkező három évben szeretné fejleszteni a tevékenységet, emellett szeretnének „több lábon állni”, és kevésbé függeni a támogatóktól. Fontosnak tartják az Eu tagsággal járó előnyöket, például a hálózatban való munkavégzést, amely túlmegy az országhatárokon.

Ezt követően a szerzők összehasonlítják a szektor dolgozói elvárásait a képzési szükségletekkel. A szektor dolgozóinak megszerzendő kompetenciái közé tartoznak például a piaci ismeretek, marketing, lobbizási képesség, kommunikációs és pályázatírási készség, kreativitás.

A dolgozók tudásszintjét vizsgálva jelentős mértékű javulást vehetünk észre a korábbi összetételhez képest. A vezetők háromnegyede és a beosztottak több, mint fele felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Tehát a szociális gazdaságban dolgozók képesítése még más területekkel összehasonlítva is elég magas. Ennek ellenére csak a megkérdezettek körülbelül fele tekinti a saját képesítését és munkáját kiválónak az elváráshoz képest. A kérdezettek egyötöde úgy vélte, hogy végzettsége csak közepesen, vagy elégségesen teljesíti az igényeket.

A saját munkatársak képzésével kapcsolatban csak a legtehetősebb cégek képesek saját maguk megvalósítani a munkaerő képzését, a legtöbben különböző nyelvi, jogi, EU-s és más ismereteket eleve megkövetelnek a munkatársak felvételekor.

A hetedik, záró fejezet egy tulajdonképpeni összefoglalás és zárás. A szerzők ebben hangsúlyozzák leginkább az andragógusképzés fontosságát. A vállalatok célja az élethosszig tartó tanulás megvalósítása, és tudatosítása a közgondolkodásban, ami elvileg lehetővé teszi az esélyegyenlőséget bizonyos szinten. Ennek azonban sok akadálya van, például még mindig hatalmas a szakadék a különböző szolgáltatások minősége között, ami lehetetlenné teszi az egyenlőként való kezelést a munkaerőpiacon. A munkatársakat tekintve nagyon fontos a szociális érzékenység, de az is nagyon fontos, hogy az ilyen szakemberek képzésében terepgyakorlat is szerepeljen, hogy ne az első munkahelyen kelljen alapdolgokat elsajátítaniuk.

Végül kijelenthető, hogy amennyiben valóban tartós fejlődést akarunk, akkor nagyon fontos az alkalmazottak számára a az egészség-és munkavédelem elsajátítása a piaci kompetenciák mellett. A felnőttképzésnek idomulnia kell a piaci igényekhez, ami eddig csak kevéssé valósult meg. Ezáltal el kell jutni addig a felismerésig, hogy az elmaradt képzés a jövő nemzedék számára hatalmas problémaforrás lesz.


Szabó Tímea Anita
Tessedik Sámuel Főiskola